Koronavírus: eldőlhet az olimpia sorsa

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke.

A tokiói olimpia szervezői bizottságának egy tagja korábban úgy fogalmazott, az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy egy-két évvel eltolják az ötkarikás játékok megrendezését. Részletek itt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága vasárnap közölte, hogy négy héten belül döntést hoz a tokiói játékok sorsáról. Ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is. Thomas Bach, a világszervezet elnöke ugyanakkor közölte, az olimpia törlése nincs napirenden. "Az emberéletek mindennél fontosabbak, az olimpiarendezésnél is. Reméljük, hogy az olimpiai láng lesz a fény a sötét alagút végén, amelyen most átmegyünk anélkül, hogy tudnánk, milyen hosszú lesz" - tette hozzá a német sportdiplomata.

koronavírus, COVID-19, olimpia, ötkarikás játékok, Tokió, Japán
Látogatók a Japán Olimpiai Bizottság épülete előtt március 18-án. Fotó: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Abe Sindzó, az olimpiának otthont adó Japán miniszterelnöke hétfőn a parlamentben fogalmazott úgy, hogy számolni kell a halasztás eshetőségével, a játékok törlése azonban szerinte nem jöhet szóba. "A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb" - mondta a kormányfő. Hozzátette, a végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre. Az ötkarikás történelemben eddig ötször fordult elő, hogy törölték a játékokat: az első világháború miatt nem bonyolították le a nyári olimpiát 1916-ban Berlinben, majd a második világháború miatt 1940-ban Tokióban és 1944-ben Londonban, továbbá nem került sor a téli olimpiára 1940-ben Cortina d'Ampezzóban és 1944-ben Szapporóban sem.

Kanadai bojkott, ha idén rendezik az olimpiát

Kanada az első ország, amely bejelentette, hogy sportolói távol maradnak a tokiói olimpiától, amennyiben a koronavírus-járvány terjedése ellenére az eredetileg kiírt időpontban tartanák meg a játékokat. A Kanadai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság egyértelműen kijelentette, hogy nem küld sportolókat a japán fővárosba, amennyiben július 24-én elkezdődne az olimpia. A szervezet azt javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy egy évvel halassza el a játékokat nemcsak a sportolók, hanem mindenki egészsége érdekében.

A kanadai bejelentést követően egy órával az Ausztrál Olimpiai Bizottság is közölte, hogy a 2021-es olimpiarendezést támogatja, a versenyzői inkább erre készüljenek, a saját és a körülöttük lévők egészsége elsőbbséget élvez, és mindenki térjen vissza a családjához. Ráadásul az utazási és egyéb korlátozások miatt eleve tarthatatlan a helyzet, nem lehet felkészülni az idei olimpiára - foglalt állást a szervezet. Matt Carroll, az Ausztrál Olimpiai Bizottság ügyvezető elnöke a hétfői elnökségi ülés után közölte, hogy nem tudnak csapatot összeállítani Tokióra, amennyiben a játékokat az eredeti időpontban tartják.

Ian Chesterman, az ausztrálok tokiói csapatvezetője szintén hangsúlyozta: egyértelmű, hogy a játékokat nem lehet júliusban megtartani a koronavírus-járvány miatt. "A sportolóink hozzáállása nagyon pozitív, de a stressz és a bizonytalanság még mindig rendkívül nagy kihívást jelent számukra" - tette hozzá.

"8. nap: Enyhe köhögés mellett már majdnem olyan jól voltam, mint a betegség előtt." A Kaliforniában élő 22 éves Bjonda Haliti a Twitteren számolt be személyes tapasztalatairól a koronavírus-fertőzés kapcsán. Minderről részletesen olvashat az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!