A járványra hivatkozva akarták lefújatni a tanársztrájkot

Ma délelőtt az ország számos állami iskolájában kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a tanárok. Nem volt azonban olyan könnyű véghez vinni az akciót. Az ellenérvek között például a járványveszély is szerepelt.

Így trükköznek az iskolák a kieső tanárok miatt.

Nagyjából 10-20 ezren vehettek részt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felhívására szervezett kétórás munkabeszüntetésen, valamint több intézmény és szervezetek is szimpátiaakciót hirdetett január 31-ére. A sztrájk a munkavállalók alkotmányos alapjoga, ám a kezdeményezés mégis majdnem meghiúsult. A Népszava ezt tárgyaló cikke szerint a kormány a vírusveszélyre hivatkozva is tiltotta volna a munkabeszüntetést , közben viszont egyes tömegrendezvényekkel kapcsolatban nem merültek fel ugyanilyen aggályok.

tanár maszkban
Figyelmeztető sztrájkot tartottak a tanárok.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A lap megszerezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellenkeresetét, amit a PSZ és a PDSZ követeléseire reagálva nyújtottak be a Fővárosi Törvényszéknek. Ebben azt kérték a bíróságtól, hogy nyilvánítsák jogellenesnek a szakszervezetek valamennyi sztrájkkövetelését. Nem tartották jogosnak ugyanis sem a 45 százalékos béremelési igényt, sem az óraszámok csökkentésére vonatkozó követelést. Ezek mellett - a koronavírus-járványra hivatkozva - magát a sztrájkot is jogellenesnek tartották, és azzal érveltek, hogy a sztrájk veszélyezteti az iskolákban járó gyerekek és családjuk egészségét. Csakhogy ezt a sztrájkot nem egy tömeges felvonulásnak szervezték: a munkabeszüntetés lényege az volt, hogy a hétfői első két óra elmaradt, és ez idő alatt csak azok a diákok voltak bent az intézményekben, akik szülei igényeltek ügyeletet. Ezzel szemben a kormány nem támogatja a digitális oktatás újbóli bevezetésének ötletét, pedig korábban a járvány megfékezésének fontos eszköze volt ez a megoldás.

A Fővárosi Törvényszék végül elutasította az Emmi ellenkérelmét, igazat adva a szakszervezeteknek. Pénteken egy elsőfokú ítéletben jogszerűnek nyilvánították a sztrájkot, ezt viszont még egy 5 napos fellebbezési idő követi. A hétfői munkabeszüntetést ezért továbbra is törvényellenesnek gondolja az Emmi.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban és februárban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!