A gyomorinfluenza tünetei

Fájdalmas görcsök, szűnni nem akaró hasmenés, émelygés, hányás, gyengeség, hideg verejték - a gyomorinfluenza és az ételmérgezés tünetei sok esetben nagyon hasonlóak, így nem könnyű megállapítani, mivel is van dolgunk valójában.

Amit gyomorinfluenzának nevezünk, valójában nem influenza, hanem általában valamilyen norovírus okozta fertőzés , amely könyörtelen csapást mér az emésztőrendszerre. Úgy kaphatjuk el, ha hozzáérünk egy olyan felülethez, amelyen a kórokozó megtelepedett, majd ezt követően a szánkhoz vagy az arcunkhoz érünk. Ugyancsak átterjedhet a vírus, ha közel kerülünk egy fertőzött személyhez, vagy ha fertőzött ételt eszünk.

A gyomorinfluenzáért általában norovírusok felelősek
A gyomorinfluenzáért általában norovírusok felelősek

Az ételmérgezés ezzel szemben egyfajta gyűjtőszó, amely több mint 250-féle élelmiszerek által közvetített betegséget foglal magában. Ezeket okozhatják baktériumok, paraziták és vírusok is, azaz az étellel elkapott norovírus-fertőzés is ételmérgezésnek tekinthető. Ide tartozik továbbá a szalmonella , amelyet például nem megfelelően megfőzött húskészítményektől is el lehet kapni, illetve a lisztéria , amelyet gyakran a puha sajtok, a nyers babcsíra vagy a dinnye fogyasztása vált ki.

Speciális tünetek

Hogyan kezelhető az ételmérgezés? Részletek itt.

A kétfajta megbetegedés karakterisztikája igencsak hasonló, a tünetek tekintetében viszont akad köztük néhány különbség. A hányás és a hasmenés mind a két esetben jelentkezni szokott, de a gyomorinfluenzában szenvedőknél emésztőrendszeren kívüli tünetek is tapasztalhatók, mint fejfájás, szédülés, a száj kiszáradása, esetleg ájulás. Ételmérgezés esetén gyakoribb a láz, a fokozott gázképződés, sőt súlyosabb esetekben zavaros beszéd, lefittyedő szemhéj, egyensúlyvesztés is előfordulhat. Jelentkezhet még gyengeség, testszerte fájdalom, sőt akár kiütések is.

Általánosságban elmondható, hogy a norovírussal fertőződés után a tünetek körülbelül 12-48 órán belül jelentkeznek. Ételmérgezés esetén ha mikroba okozza a bajt, akkor 3-4 nap is eltelhet, mire tüneteink lesznek, ha azonban a mikroba valamilyen toxint is kibocsát, akkor már sokkal hamarabb is tapasztalhatjuk a panaszokat. Ha tehát reggel eszünk rossz ételt, már kora délutánra jelentkezhetnek az első kellemetlen szimptómák.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +10 °C

Alapvetően kevés lesz a felhő, a nappal képződött gomolyfelhők nagy része feloszlik. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?