13 gyermek bénult meg az új járványban

Bár Kenyában 25 éve nem fordul elő gyermekbénulás, most mégis 13 új esetet jegyeztek fel három hónap alatt, jelentették szerdán egészségügyi vezetők. Shahnaz Sharif közegészségügyi vezető szerint az új esetek az északi, Etiópiával és a háború sújtotta Szomáliával határos Turkana-körzetben jelentkeztek.

Az ország februárban hirdetett ki készültséget, miután egy esetben igazolták a nagyon ritka vad poliovírust. Az eset nyomán országszerte sürgős oltókampányba kezdtek. Azonban Sharif úgy véli, a hiányos rutin gyermekbénulás elleni oltás a legújabb járvány oka. A februári esetben valószínűleg Szudánból került be a vírus. Több, mint két évtized után Kenya 2006-ban jelentette az első poliós esetet, amely igazoltan Szomáliából eredt.

A gyermekbénulás a világ négy országában továbbra is endémiás, a leginkább Nigériában, de Indiában, Afganisztánban és Pakisztánban is. A Nemzetközi Vöröskereszt a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy a járvány immár 15 afrikai országot érint és ez a betegség eradikációját veszélyezteti.

A gyermekbénulás vírusának egyes törzsei bénulást és halált is okozhatnak. A betegség fertőzött étellel, vízzel és széklettel terjed.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?