Láthatatlan sebeiket kezeltetik az amerikai katonák

Az ütközetek miatti trauma vagy a hosszú távollét miatt bekövetkező válások okozta aggodalom sok amerikai katonát vett rá arra, hogy macsó imázsukat félredobva felkeressék a Katonai Stresszklinikát.

Négy évvel ezelőtt, a 2003-as, Szaddám Husszeint elűző megszállást követően az amerikai hadsereg pszichiátereket, pszichológusokat, szociális munkásokat és szakápolókat gyűjtött össze tágas épületekbe, amelyek alkalmasak a katonák kezelésére. Néhány óráig vagy akár napig a megtört katonák beszélhetnek a gondjaikról, kezelést kaphatnak vagy egyszerűen csak megpihenhetnek a klinikán. A bagdadi területi klinika közel van a Camp Liberty, a világ egyik legnagyobb, ötvenezer katonát elszállásoló bázisának repülőteréhez.

A klinika parancsnoka, Kevin Gormley az AFP-nek elmondta: "Még mindig létezik a macsó kultúra a hadseregben, nagyon fontos, hogy ne mutatkozzunk gyávának. De meg kell mondanom, hogy a lelki problémákat és az emiatti orvoshoz fordulást már nem bélyegzik meg annyira."

A korai kezelés jelentőségét már felismerték. A hadsereg, illetve független szervezetek kutatásai félreérthetetlenek: az iraki és az afganisztáni háború sok veteránjánál jelentkeznek lelki nehézségek, amikor hazatérnek otthonukba. Egy, a Rand közvéleménykutató cég által végzett felmérés 1,6 millió, 2001 óta az Egyesült Államokba visszatért katona közül 300 ezer mutatta különböző fokú pszichológiai problémák jeleit.

A Pentagon (az Egyesült Államok védelmi minisztériuma) szerint január elseje és augusztus vége között 21 katona követett el öngyilkosságot Irakban, további 39-en a hazatérésük után vetettek véget életüknek. A vezérkari főnökségek elfogadják, hogy minél hamarabb kezdik meg a bevetés során a stresszel összefüggő problémák kezelését, annál nagyobb sikerrel zárul majd a terápia, tette hozzá Gormley.

A Katonai Stresszklinikára való érkezéskor először egy pszichiáter beszélget el a pácienssel, aki felállítja a diagnózist, kezelést javasol, amely esetleg rendszeres megjelenést kíván, vagy befekvést javasol a kórházba a terápia idejére. "Nyilvánvaló, hogy egy háború során őrült dolgok történnek. Nagyon nehéz mindezekkel megbirkózni, így a stressz egy teljesen normális reakció" - magyarázta Edmund Clark hadnagy, az egyik pszichiáter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!