Jönnek a laboratóriumban növesztett péniszek

Öt éven belül megszűnhet azon férfiak problémája, akik sérült vagy kedvezőtlenül fejlődött nemi szervük miatt képtelenek a nemi életre.

Jönnek a mesterségesen növesztett péniszek

A Wake Forest Institute for Regenerative Medicine kutatói korábban hírül adták, hogy emberek számára is növesztettek már hímvesszőket laboratóriumukban. A regeneratív orvostudomány kutatói nem kezdők a témában: 1999-ben világelsőként ültettek mesterségesen növesztett szervet - egy vesét - emberi szervezetbe. Azóta az emberi test számára növesztenek szöveteket és szerveket, többek között vaginákat, amelyeket már sikerrel transzplantáltak nemi szerv nélkül született vagy szervi rendellenességgel élő nőkbe.

Emberek számára is növesztettek már hímvesszőket laboratóriumukban
Emberek számára is növesztettek már hímvesszőket laboratóriumukban

Nem csak vaginát, péniszt is transzplantáltak már

A csoport vezetője, Anthony Atala már a kilencvenes évek eleje óta tervezi a projektet, de az csak 2008-ban valósult meg, amikor laborban kinövesztett péniszeket sikerrel transzplantáltak nyulakba. A szerveket sikerrel fogadták be a szervezetek és azt követő párosodási kísérletek is ígéretesek voltak: a 12 nyúlból nyolc csak az orgazmusig jutott el, négy viszont a nemzésre is képes volt.

Ez a jó! Az egyenes péniszt tartják szépnek a német szakértők, de például azt is megtudhatjuk tőlük, hogy a rövidebb, de szélesebb hímvessző "stabilabb", mint a hosszabb. Olvasson tovább! Míg az eredmények az emberi szaporodás szempontjából is kecsegtetők, az emberi tesztekhez időre van szükség: Atala viszont bizonyos abban, hogy az FDA öt éven belül megadja az engedélyt, ha a metódus biztonságosnak bizonyul. (A metódus maga nem bonyolult: a donorpéniszről oldószerrel lebontják a sejteket , az így megkapott kollagénvázra pedig a fogadó szervezetből kinyert izom- és endothel sejteket juttatják. A páciens saját sejtjeinek használata csökkenti a kilökődés veszélyét, ugyanakkor - mivel a férfi nemi szervekből nyerik a sejteket - a nemváltó műtét ilyen esetekben nem lehetséges.)

A kutatók laboratóriumában hat, kész állapotúnak tekinthető emberi hímvessző vár átültetésre. A remények szerint a metódus révén sikerrel mondhatnak búcsút problémáiknak például azon katonák, akik a harcmezőn szenvedtek el traumatikus nemiszervi sérülést , vagy azon gyerekek, akik nemi szervi rendellenességgel, kongenitális anomáliával születtek.

Ezen hírek már csak azért is jelentenek reményt, mert a pénisztranszplantációk jelen pillanatban korántsem tekinthetők ideálisnak. Jelenleg csípő- vagy karszövetből készítenek hímvesszőt, amelybe az erekció elérése érdekében protézist helyeznek: mindez egy állandóan kemény rúd (amelyet nehéz elrejteni) vagy egy felfújható rúd lesz, amelyet pumpával kell aktív állapotban tartani. A kutatók úgy vélik, módszerük megoldást jelenthet az erekcióproblémák kezelésére is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!