Rossz a szaglása? Öt éven belül meghalhat

A PLOS One szaklapban megjelent új kutatás szerint idősebb korban a szagérzékelés mérésével előre jelezhető, milyen valószínűséggel marad életben az illető öt évig.

A 3 ezer felnőtt részvételével készült felmérésből az derült ki, hogy a legrosszabb szaglással bíró 39 százalék öt éven belül meghalt, míg a jó szaglásúaknak csupán a 10 százaléka halt meg ugyanezen idő alatt.
A kutatók szerint a szaglás elvesztése nem okoz közvetlenül halált, de figyelmeztető előjel lehet. Éppen ezért a szagérzékelésükben tartós állapotváltozást tapasztalóknak azt ajánlják, hogy kérjenek orvosi segítséget.

Az anozmia

A szaglás elvesztése, az úgynevezett anozmia, kevéssé ismert betegség, pedig komoly hatásai lehetnek: veszélyhelyzetben fontos jelzések nem jutnak el az agyhoz, ráadásul depressziót és a libidó csökkenését is okozhatja. Kattintson!

A Chicagói Egyetem kutatói 57-85 éves felnőttek reprezentatív mintáját kérték fel arra, hogy vegyenek részt egy gyors szaglásvizsgálatban. Az alanyoknak öt különböző szagmintát, borsmentát, halat, narancsot, rózsát és bőrt kellett megszagolniuk. Öt évvel később a felnőttek 39 százaléka, akik a legalacsonyabb pontszámot érték el (4-5 hibát vétettek), elhunyt, szemben a közepes szaglásvesztésben szenvedők 19 százalékával, és az egészséges szagérzékeléssel rendelkezők 10 százalékával.

A halálozás kockázata akkor is a legrosszabb szaglásúak esetében volt a legnagyobb, amikor olyan tényezőket is számításba vettek, mint az életkor, a táplálkozás, a dohányzás, a szegénység és az általános egészségi állapot.


A szaglás elvesztése figyelmeztető előjel

A szaglás elvesztése figyelmeztető előjel


A kutatást vezető Jayant Pinto professzor elmondta, a szaglásvesztés nem okoz közvetlenül halálozást, hanem egyfajta korai figyelmeztetésként szolgál, amely azt jelzi, hogy károsodás történt. "Eredményeink egy olyan hasznos klinikai teszt kifejlesztéséhez vezethetnek, amellyel gyorsan és olcsón lehet azonosítani a legnagyobb kockázatnak kitett személyeket."

Az, hogy pontosan hogyan járul hozzá a szaglásvesztés a várható élettartam alakulásához, egyelőre nem világos, de a szakértők több elméletet is megfogalmaztak ezzel kapcsolatban. Úgy vélik, hogy a szagérzékelés csökkent képessége a sejtek kisebb mértékű regenerálódására utalhat a szervezet egészében, mivel az egészséges szaglás részben az orr belsejét borító sejtek folyamatos cserélődésén múlik. A szaglás romlása ezen kívül a szennyező anyagok és kórokozók élethosszig tartó behatására is utalhat.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag