Elkerülhető-e az időskori látásromlás?

A nagyszüleink arca a szemünk előtt már többnyire szemüvegesen, "ókulával" jelenik meg. Nem véletlenül: egyes szembetegségek kifejezetten az idősebb korban jelentkeznek, és nem ritkán visszafordíthatatlan látásromlást okoznak.

A szemfenék ideghártyáján, a szem optikai tengelyében található a kicsi, de fontos funkciót betöltő makula, vagyis a sárgafolt. Ez az átlagosan alig több mint egy milliméter átmérőjű, a környezeténél valamivel sötétebb terület felelős az éleslátásért és a színlátásért, ennek köszönhetjük, hogy a szemünk pici részleteket, apró jeleket is meg tud különböztetni, hogy például képesek vagyunk apró betűkkel nyomtatott szöveget olvasni. A sárgafolt közepén van az ún. központi gödör, ahol a kívülről jött fénysugarak egyesülnek. A makula és a központi gödör a szemfenék különösen érzékeny területe, kis ártalomra is jelentős látásromlással reagálhat.

Amikor a látásközpont öregszik

Az ötven évesnél idősebbek között egyre többen bajlódnak különböző mértékű látásromlással: Magyarországon mintegy tizenöt százalékra becsülik e korosztályból a kifejezetten idős korra jellemző szembetegség, a makula-degeneráció által érintettek számát. Ez az adat különösen azért figyelemreméltó, mert a betegség visszafordíthatatlan látáskárosodást okoz, és az időskori vakságnak is ez az első számú oka. Régebben szemfenéki meszesedésnek nevezték ezt a folyamatot, de ez a név egyáltalán nem tükrözi a betegség valódi okát, így helyette inkább az orvosi szakkifejezést, a makula-degenerációt (angol kezdőbetűiből AMD - age related macular degeneration) használjuk.

A betegség lényeg a retina központi részének, a sárgafoltnak, makulának az elfajulása, melynek során egyre romlik, majd egy idő után meg is szűnik a központi látás. Pontos oka nem ismert, de a tapasztalatok szerint nemcsak az öregedési folyamathoz köthető, hanem öröklött hajlam is elősegíti (családi halmozódás is előfordul), és bizonyos életviteli tényezők (dohányzás, túlzásba vitt napozás, vitaminban, különösen luteinben és zeaxantinban szegény táplálkozás, elhízás, magas vérnyomás) is hozzájárulhatnak a kialakulásához. Az előrehaladott életkor és a nem megfelelő mikro-tápanyag ellátottság miatt gyengébb a sárgafolt sejtjeinek védelme az ártalmas szabadgyökökkel szemben, ez okozza a sárgafolt hegesedését, a látómezőben homályos foltok megjelenését. Az adatok szerint a világos szemszínűek és a nők veszélyeztetettebbek. A beteg először azt érzékeli, hogy torzul a látása, görbének lát egyenes vonalakat, összefolynak a szeme előtt a betűk, a látómezeje közepén homályos folt jelenik meg.

Ez utóbbi odáig terjed, hogy az érintett által érzékelt képből éppen az esik ki, amelyre figyelne, és egy idő után csak a látómező szélén marad meg a fénylátása. Ebben az előrehaladott állapotban már nem tud olvasni, éleslátást igénylő tevékenységet végezni, sőt, egy idő után arcokat megkülönböztetni vagy egyedül közlekedni sem. Sajnos, bár több módszerrel is próbálkozik az orvostudomány, a makula-degeneráció gyógyítása nem, vagy csak bizonyos esetekben lehetséges.

Lassú romlás

A makula-degenerációnak két típusa van, amely okaiban, lefolyásában és tüneteiben is eltér. A leggyakoribb (az esetek 85-90 százaléka) az ún. száraz (non-neovaszkuláris) forma, amelyben a tünetek megfelelnek a fentebb leírtaknak: a sárgafolt fokozatos károsodása, szövetének elvékonyodása, egyes sejtjeinek, részeinek pusztulása, illetve pigment-lerakódás okozza a lassú látásromlást.

A száraz AMD átmehet a másik, még súlyosabb formába, így e diagnózis esetében fontos, hogy rendszeresen, legalább félévenként lássa szemész. Az elváltozás szűrésében gyors tesztként segíthet az ún. Amsler-rács, amely jelzi, történt-e a központi látómezőben károsodás. Ha e rácsos ábra egyenes vonalait görbének, megtörtnek, torzultnak érzékeli, mielőbbi szemvizsgálatra van szüksége.

Erek, rossz helyen

Az ún. nedves, neovaszkuláris forma, amely a sárgafolt területén új erek képződésével jár, rövidebb idő alatt zajlik le és még nagyobb látásromlást okoz. Szerencsére ez jóval ritkább a száraz változatnál. Az egészséges sárgafolt területén nincsenek erek, a nedves makula-degeneráció esetében azonban az ideghártya alatti érhártyából kóros érnövekedés indul meg, és az új, elfajult erecskék betörve az ideghártyába az éles látás központját is elérhetik, vérzést, egyéb nedvedzést okozva. Amikor ez a bevérzés megtörténik, a beteg látása rohamosan romlik, akár a teljes látásvesztés is viszonylag gyorsan bekövetkezhet. Ezért, akinél az AMD betegség nedves típusát diagnosztizálják, a száraz AMD-ben szenvedőknél sűrűbb szemészeti kontrollra szorul.

Nagypapa, nagyítóval

Az időskori makula-degeneráció gyógyításában sokféle eljárás felmerült, de sem a hagyományos módszerek, például antioxidánsok, vitaminok adása, sem a szem belsejébe juttatott szteroid-injekció, sem a különböző lézeres beavatkozások illetve műtétek nem bizonyultak valóban eredményesnek. Az esetek egy részében ezekkel sikerül átmeneti látásjavulást elérni, megállítani a sejtpusztulást vagy elpusztítani a kóros érnövekményt, de tartós gyógyulást hozó megoldást ez idáig nem dolgoztak ki.

Bár a már bekövetkezett látásromlást helyreállítani nem lehet, de a betegség megelőzésében segíthet néhány életmódi változtatás: a dohányzás elhagyása, A-, C-, és E-vitaminban, flavonoidokban dús étrend , ezen belül kiemelten sok luteinben és zeaxantinban gazdag káposzta, spenót, brokkoli, borsó, kelbimbó, kukorica fogyasztása.

A központi látás károsodása után a látást segédeszközökkel teszik élesebbé, a sárgafolt épen maradt területei által biztosított kép kinagyításával. Éleslátást igénylő tevékenységekhez, olvasáshoz, kézimunkázáshoz kézi és világító nagyítókat, olvasóléceket, lupékat, tévézéshez szemüvegbe épített távcsövet is alkalmaznak. Cél lehetővé tenni, hogy - ha egy mód van rá - az idős betegnek ne kelljen teljesen lemondania kedvteléseiről.

Köszönjük dr. Bana Ildikó szemész-kontaktológus segítségét a cikk elkészítésében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.