Hányféle szürkehályog létezik?

A szürke hályog egy fájdalommentes, fokozatos látásromlással járó betegség, amely bár a korosabb emberek látásromlásának egyik leggyakoribb oka, mégsem kizárólag az időseket érinti. A szürke hályognak ugyanis összesen négyféle formája létezik, ezek pedig más és más okból alakulhatnak ki.

A szürke hályog a nevét onnan kapta, hogy a betegség a szemlencse elszürkülésével jár, az érintettek látása pedig idővel egyre inkább olyanná válik, mintha vízfüggönyön néznének keresztül.

Hányféle szürkehályog létezik?
Hányféle szürke hályog létezik? Fotó: iStock

Szürke hályog, amely a korral alakul ki

Adatok szerint 65-75 éves kor felett a népesség nagyjából fele szenved szürke hályogtól, a betegség gyakorisága pedig 75 éven felül további 20 százalékkal növekszik. Az időskori szürke hályog az öregedés természetes velejárója. Nem árt azonban ismerni a korral kialakuló szürke hályog leggyakoribb fajtáit:

  • az úgynevezett maghomály esetén a szemlencse fokozatosan keményedik el, és változik sárgás színűvé. További jellemzője, hogy míg a közelre látás jó marad, addig a távolra látás romlik.
  • A kérgi szürke hályog esetében elsősorban a lencse szélén jelennek meg homályos foltok, de további jellemző tünete még, hogy a fényforrások körül (például utcai lámpák) az érintettek csillogó udvart látnak.
  • A harmadik formája a hátulsó, tok alatti szürke hályog, amely inkább a valamivel fiatalabb embereknél fordul elő. Leggyakoribb tünete pedig a káprázás és a jó fényviszonyokban is tapasztalt gyenge látás.

Jó tudni! A szürke hályog a csökkent látás legjobban kezelhető oka. A látásromlás kezdetben, bizonyos esetekben még szemüveggel is korrigálható, végleges megoldást és éles látást viszont a fájdalommentes szürkehályog-műtét nyújthat.

A másodlagosan kialakuló szürke hályog

Ez a típusú szürke hályog egy már elvégzett szürkehályog-műtét után alakul ki, hónapokkal vagy akár évekkel a beavatkozás után. A jelenség oka az, hogy a lencse tokja a műtétnél megmarad, ez a lencsetok pedig idővel újra homályossá tud válni, így a későbbiekben zavarhatja majd a látást. Az esetek többségében a másodlagos szürke hályog mindkét szemet érinti. Jó hír, hogy ez a probléma egy ambuláns kezeléssel néhány másodperc alatt megszüntethető.

Veleszületett szürke hályog

Adatok szerint átlagosan minden kétezredik gyerek szürke hályoggal születik. A betegség az esetükben nem feltétlenül egyenlő a látás beszűkülésével, ám, ha mégis, akkor a látásuk helyreállításához feltétlenül műtétre van szükség. Ez a típusú szürke hályog örökletes is lehet, de kialakulhat más alapbetegségekhez kapcsolódva is.

Traumás eredetű szürke hályog

Traumás eredetű szürke hályogról akkor beszélünk, ha a szemet nagy erejű tompa ütés, fizikai erőbehatás (például teniszlabda, szembe csapódó faág, pezsgős dugó okozta sérülés) vagy perforációt okozó sérülés éri.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!