A szemtengelyferdülés jelei

A rövid- és a távollátás után a leggyakoribb fénytörési hiba, a sokszor látványos tüneteket produkáló szemtengelyferdülés, azaz, amikor a két szem egy időben nem néz ugyanarra a pontra. Fontos tisztában lenni vele, hogy ez az állapot nemcsak esztétikailag jelent problémát, hanem többek között a tompalátásért, a fokozott fáradtságért vagy például a gyakori fejfájásért is felelős lehet.

Szemtengelyferdülés és tompalátás

Szemtengelyferdülés elsősorban akkor alakul ki, amikor életünk első 6-7 évében a szemünk tisztánlátásának tanult folyamatában valamilyen működési hiba lép fel. Egyes neurológiai vagy fertőző betegségek, daganatok, illetve traumák szintén előidézhetik - akár még felnőttkorban is - de ez jóval ritkábban fordul elő. A szemtengelyferdülés könnyen felismerhető arról, hogy a szemek nézővonala nem párhuzamos, azaz míg az úgynevezett fixált szem arra néz, ahova valóban koncentrálni szeretne, addig a kancsalító szem egy másik pontra.

Az asztigmiának is nevezett fénytörési hibáért többnyire a szaruhártya alakja a felelős, amely ebben az esetben nem mindenütt domború, hanem két görbülete van: egy laposabb és egy domborúbb. Mivel az eltérések miatt a fénysugarak a szembe érkezve különböző módon hajlanak meg, ezért a látás homályossá válik és nem képes a megfelelő fókuszálásra. Mivel az agy igyekszik kiküszöbölni a kettős látást, ezért a kancsalító szem képét folyamatosan blokkolja, amely idővel a mellőzött szem tompalátását okozhatja.

A szemtengelyferdülésért, avagy asztigmiáért a szaruhártya alakja felelős
A szemtengelyferdülésért, avagy asztigmiáért a szaruhártya alakja felelős. Fotó: iStock

Tünetek és kezelések

A szemtengelyferdülés látható tünete - a két szem egyidejűleg más pontra fókuszálása mellett - a koordinálatlan szemmozgás is lehet, amely főleg a szemek túlerőltetése esetén fordulhat elő. Ilyen a hosszú olvasás, írás, számítógépezés vagy más, koncentráltabb figyelést igénylő tevékenység. A nem látható tünetek között jellemző a szemfájdalom, a migrén , a fényérzékenység, a homályos, esetleg kettős látás és mélységélesség zavar, de emellett gyakran előfordul fokozott fáradtság, szédülés, valamint az ezek következtében fellépő teljesítményromlás is.

A szemtengelyferdülés következtében kialakuló tompalátásról tudni kell, hogy gyermekkorban még tökéletesen visszafordítható állapot. A kezelés elsősorban a szem fokozott működésre kényszerítéséből áll, amelyet például a jól működő szem letakarásával lehet elérni. Ez a hosszú hónapokon át tartó kezelés sok türelmet és nagyfokú szülői segítséget igényel, ám a kitartás az esetek többségében tökéletes gyógyulást hozhat. Ha a letakarás során olyan, a szemet még inkább igénybe vevő tevékenységeket végez a gyermek, mint például a rajzolás, színezés vagy gyöngyfűzés, akkor ezzel a folyamat még inkább felgyorsítható és hatékonyabbá tehető. A szemész által felírt szemüveg állandó viselése szintén kulcsfontosságú.

Lézeres szemműtét

Mennyibe kerül egy lézeres szemműtét? Részletek itt.

Bár a lézeres szemműtét lehetősége akár gyermekkorban is szóba kerülhet abban az esetben, ha a hagyományos kezelések nem hozzák meg a megfelelő eredményt, elsősorban inkább felnőttek számára javasolt eljárás. A többnyire a gyermekkorban nem - vagy nem eredményesen - kezelt szemtengelyferdülés esetén megmaradó állapot lézeres műtétje felnőttkorban már nem igényel altatást sem.

A beavatkozás során nem kell tartani fájdalomtól vagy különösebb kellemetlenségtől, valamint hosszú lábadozási időtől sem, hiszen a lézeres szemműtétet követően a páciensek gyakorlatilag azonnal visszatérhetnek a hétköznapi tevékenységükhöz. A gyakran csupán 8-10 perc ideig tartó lézeres szemműtét után azonnal tapasztalható látásjavulás, a végleges és stabil látásélességre - valamint az ezzel járó életminőség nagyfokú javulására - pedig körülbelül 2-3 nap múlva lehet számítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!