Meghalt az idős beteg, akit kikötöztek a várpalotai kórházban

Elhunyt a várpalotai Szent Donát Kórházban az az idős beteg, akiről családja a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy véleményük szerint indokolatlanul kötözték ágyához az intézmény ápolói.

Mint azt július végén megírtuk, egy idős férfi hozzátartozói azzal keresték meg az RTL Híradót, hogy noha 40 napra 440 ezer forint térítési díjat fizettek az ellátásért, amikor bementek hozzá a hétvégi látogatási időben, azt vették észre, hogy rokonukat kikötözték a kórházi ágyához. A beteg minden végtagja le volt kötve, így inni sem tudott. A család szerint nagyon kiszáradt, de hiába próbáltak órákon keresztül szakembert hívni hozzá, hogy kivizsgálja, az intézményben nem tartózkodott ügyeletes orvos. Pedig a kórház azzal hirdeti szolgáltatását, hogy ahhoz állandó szakorvosi ügyeletet biztosít. Az intézmény főigazgatója később visszautasította a hozzátartozók vádjait.

Péntek este aztán arról számolt be az RTL Híradó, az idős férfi az esetet követő harmadik napon elhunyt. Erről ugyanakkor a kórház nem értesítette a családját. „Szerdán reggel felhívtam a főorvos asszonyt, hogy érdeklődni szeretnék a papa állapotáról. Akkor közölte velem, hogy a papa elhunyt. Bennünket addig nem keresett senki” – mondta el a tudósításban az egyik hozzátartozó. Az ügyben a rendőrség eljárást indított. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint „a haláleset körülményeit általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a Várpalotai Rendőrkapitányság”. A rokonok ezzel együtt még nem döntöttek arról, hogy tesznek-e feljelentést. Ennek oka, hogy egyelőre semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptak kézhez a kórháztól – sem a zárójelentést, sem a boncolási jegyzőkönyvet.

Az RTL Híradót más betegek családtagjai is megkeresték, szintén szerintük indokolatlan kikötözésekre és méltatlan bánásmódra panaszkodva. Több család is ilyen okokból vette ki idős beteg rokonát az intézményből. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) jelenleg is hatósági ellenőrzést folytat a Szent Donát Kórházban, ahol korábban nem tártak fel hiányosságokat. Dr. Rácz Tamás, a kórház főigazgatója szerint idén eddig összesen két panasz érkezett az ellátással kapcsolatban, de egyik sem korlátozó intézkedésekre vonatkozott. Ráadásul, miután a belső vizsgálat részletesen feltárta a panaszokat, nem is találták megalapozottnak azokat.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!