+11° - +28°
Nincs front

A sok lebegő pollen erősíti a COVID-19-fertőzés esélyét

Éppen egy évvel azután, hogy a WHO pandémiává nyilvánította a COVID-19-járványt, már a harmadik hullámával küzdünk, amely itthon most éppen a tetőpont környékén jár. Ráadásul itt a tavasz és vele megérkezett a pollenszezon is, ami tovább ront a helyzeten. Szakértőket kérdeztünk.

Mogyoró, éger, szil, nyár, fűz: a legismertebb fafajok, amelyek márciusban virágoznak. Aztán hamarosan csatlakozik a nyír, a kőris, a tölgy és a többi pollentermelő, ami az allergénekre érzékeny emberek életét tavasszal alaposan megkeseríti. Az említett kutatás - amelyben magyar szakemberek is részt vettek - összefüggést mutatott ki a SARS-CoV-2 fertőzések trendje és a levegőben levő pollen koncentrációja között. Athanasios Damialis, a PNAS folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, aki az aerobiológiai kutatási terület vezetője az Ausburgi Orvosi Egyetemen, munkatársaival arra jutott, hogy a levegőben lévő pollen - akár önmagában, akár a hőmérséklet és a páratartalom hatását is figyelembe véve - átlagosan a fertőzési arány változásának körülbelül 44 százalékát magyarázhatja.

pollen
A lebegő pollen magas koncentrációja és a COVID-19fertőzésesélye összefügg. Fotó: Getty Images

A napi fertőzési arányok korreláltak a pollenszámmal azokban az országokban is, ahol nem voltak lezárások, és azokban is, ahol érvényben voltak ilyen intézkedések. Ott, ahol nem volt lezárás, a pollen mennyiségének köbméterenként 100 részecskével történő növekedése a fertőzési arány átlagosan 4 százalékos emelkedését eredményezte. Lezárás mellett azonban a felére csökkent a fertőzési arány hasonló pollenkoncentrációk mellett.

A lezárások a legfontosabb tényezővé váltak

Damialis a HáziPatika.com-nak elmondta, hogy a kutatás koncepcióját Stefanie Gilles és munkatársai 2019-ben megjelent tanulmánya alapozta meg, amely azt igazolta, hogy a lebegő pollennek való kitettség fokozza a légúti vírusfertőzések esélyét. Ez az allergiától függetlenül is igaz. A pollen ugyanis csökkenti az antivirális interferon választ, amely fontos tényező a vírusfertőzés elleni első védelmi vonalban. Megállapításukat bizonyították sejttenyészetekben, egérmodelleken és humán vizsgálatokban két különböző, általános megfázást okozó kórokozóra, a humán rhinovírusra (HRV) és a RSV (Respiratory syncytial virus) vírusra is.

Amint a COVID-19 járvány első hulláma tavaly március közepén megkezdődött, azonnal tudni szerették volna, hogy ez a pollenhatás vajon a SARS-CoV-2 esetében is megfigyelhető-e. Emiatt szervezték meg a kutatók tudomása szerint a mai napig legnagyobb és legátfogóbb ilyen jellegű nemzetközi tanulmányt, amelyben 154-en gyűjtöttek és elemeztek pollenadatokat öt kontinens 31 országának 130 állomásáról. Végül a SARS-CoV-2 fertőzési arányokat, a pollenkoncentrációkat, valamint a páratartalom, a hőmérséklet, a népsűrűség és a lezárási hatásokat elemezték minden lehetséges kombinációban.


Megállapították, hogy a lezárást alkalmazó országokban a napi fertőzések aránya csak fele olyan magas volt, mint ahol nem voltak korlátozások ugyanolyan pollenkoncentráció mellett. Ezért részecskeszűrő maszkok viselését javasolják a magas kockázatú csoportba tartozók számára a magas pollenkoncentrációjú tavaszi időszakokban - jelezte lapunknak Athanasios Damialis.

Ezt az ajánlást megerősítette Makra László klimatológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora is, aki 20 éve foglalkozik a pollen-klíma kapcsolatrendszer vizsgálatával. Ez egy határtudomány az aerobiológia és a klimatológia között. Jelentőségét az adja, hogy a pollennel kapcsolatos nemzetgazdasági károk a legtöbb országban óriásiak. Magyarországon évente becslések szerint meghaladják a 200 milliárd forintot - jegyezte meg a professzor. (Magyarországról rajta kívül a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai, Magyar Donát és Szigeti Tamás vettek részt a projektben.) 

Magas pollenszám, magas népsűrűség, magas fertőzési arány

A kutatók a magas népsűrűségű területeken erős pollenhatást tapasztaltak, és a szélsőértékek még erősebb kapcsolatot tártak fel. Ezek szerint a népsűrűségtől függetlenül, a nulla közeli fertőzési arány csak az alacsony pollenkoncentrációjú régiókban volt megfigyelhető. Ezzel szemben a legnagyobb fertőzési arányt a magas népsűrűségű és az adott időszakban magas pollenszámról beszámoló régiók, országok esetében mutatták ki.

Összességében, a lezárásoktól eltekintve a vizsgált környezeti tényezők közül a pollen hatása volt a legjelentősebb, amit nagyjából hasonló súllyal a levegő hőmérséklete, és a relatív páratartalom követett. Azt tapasztalták, hogy a levegő pollenkoncentrációjának változása átlagosan négy nap késéssel mutatkozott meg a napi fertőzési arányokban. Ezek meghatározásában a társadalmi és környezeti tényezők súlya, s így sorrendje is országonként eltérő. Magyarország esetében a legfontosabb szerepet a lezárás játszotta, ezt követte a páratartalom, a harmadik pedig a pollenkoncentráció volt. Habár a levegőben lévő pollen és a fertőzési arány közötti összefüggés szignifikánsan pozitív volt, a hatás nagysága azonban kicsi. Ez azt jelzi, hogy a pollen csak egy a számos környezeti tényező közül, amelyek befolyásolják a SARS-CoV-2 fertőzést - szögezte le Makra László.

Fontos, hogy mindenki meg tudja különböztetni az allergiás reakciókat a légúti megbetegedések, illetve vírusfertőzések, esetlegesen a COVID-19 tüneteitől. A légúti allergia (szénanátha) az orrnyálkahártya gyulladása miatt rohamokban jelentkező tünetegyüttes, amely során leggyakrabban orrfolyás, orrdugulás, orrviszketés és tüsszentés jelentkezik. A koronavírus-fertőzés szintén a légutakat érinti, jellemző tünetei a láz, a száraz köhögés, a fáradtság és a légszomj, de fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, torokfájás és mellkasi nyomás is jelentkezhet. Részletek!

Elmondta, hogy a gyakori légzőszervi vírusok - például az influenzavírus A - okozta fertőzések csúcsa télen vagy kora tavasszal van. Ismert, hogy a levegő alacsony hőmérséklete megnöveli e vírusfertőzések kockázatát. Lehetséges, hogy a nyári magas hőmérséklet bizonyos mértékig ellensúlyozza a fertőzéseket. Ezért a pollen fertőzést elősegítő hatása tavasszal jelentősebb, amikor a levegő hőmérséklete még nem elég magas a vírus terjedésének korlátozásához, ugyanakkor a fák által szórt pollen magas koncentrációban fordul elő.

A szakemberek a jövőre nézve a magas vírusterjedési hullámok elkerülése érdekében a levegő hőmérsékletének, páratartalmának és pollenkoncentrációjának veszélyes kombinációja esetén szigorúbb védelmi intézkedéseket javasolnak, például a már említett részecskeszűrő maszkok viselését tavasszal. Ösztönözni kell a megbízható, valós idejű bioaeroszol-mérő hálózatok kiépítését, valamint a polleninformációs és előrejelző rendszerek használatát is - tette hozzá Makra László.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag