A sereghajtók között a magyar egészségügy

A magyar egészségügy az Európai Unió középmezőnyéhez sem képes közelíteni a teljesítményét. Legalábbis ezt mutatja a most megjelent 2017-es Európai Egészségügyi Fogyasztói Index.

Magyarország ugyan 9 pontot javított 1000 pontos Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexén (EHCI) 2017-ben, de 584 pontjával a 35 vizsgált országból ugyanúgy a 30-ik helyet foglalja el, mint tavaly. A környező országok közül Szlovákia 749, Szlovénia 727, Csehország 726, Horvátország 620, Lengyelország 584, Románia pedig 548 pontot ért el. Hogy még pontosabban helyezzük el magunkat: Albánia pontszáma 596, ami 12 ponttal magasabb a magyar értéknél.

kórház
Nemzetközi összehasonlításban nem halad jól a magyar egészségügy szekere

Nem csak az egészségpolitika, a fenntartók és az egészségügy szereplői tehetnek erről az áldatlan állapotról, amit az is mutat, hogy nagyságrendileg ugyanannyi orvos jut 100 ezer lakosra, mint például Franciaországban, csak nálunk egy orvosra kétszer annyi betegtalálkozás jut. Ez arra vall, hogy betegebbek vagyunk - ami összefügg egészségtelen életmódunkkal és gyenge egészségértésünkkel is.

A magyar egészségügy ettől függetlenül gyengén teljesít. Az index készítői 46 tényezőt vizsgáltak, ezek közül 39-nél volt lehetséges három csoportba osztani az országokat: a jók (zöld), a közepesek (sárga) és a nem olyan jók (piros) közé. Magyarország 8 esetben szerepelt a zöld csoportban. Például nálunk a legmagasabb a csecsemők és a kisgyermekek átoltottsági rátája. A sárga csoportba 14-szer, a pirosba pedig 18-szor sorolták be országunkat. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy a mérhető tényezők több mint 40 százalékában a magyar egészségügy teljesítmény elfogadhatatlan.


Az egészségügy egyre drágább lesz, így ha egy országban nincsenek az ágazatban folyamatosan elég nagy beruházások és fejlesztések, akkor leszakad. Magyarországon éppen ez a helyzet. Illetve ez a hatás fordítva is igaz. Ott fejlődik a legtöbbet az egészségügy, ahol nagyok a ráfordítások. Nem véletlen, hogy a 800 pont fölé jutó 9 ország mindegyike nyugat-európai jóléti állam. Ugyanakkor Szlovákia és Csehország példája mutatja, hogy a mi kategóriánkba tartozó gazdaságok is képesek finanszírozni olyan egészségügyi ráfordításokat, amelyek lehetővé teszik a felzárkózást a gazdagabbakhoz. A kutatás szerkesztői is arra hívták fel a figyelmet, hogy tanulni nem csak az éllovasoktól lehet egy általános fejlesztési stratégia kialakításához.

indexek
A magyar részpontszámok az elérhető maximumhoz és az éllovaséhoz mérve

A stockholmi központtal működő Health Consumer Powerhouse (HCP) értékelése szerint összességében az európai egészségügyi ellátás színvonala folyamatosan emelkedik. A csecsemőhalandóság, a szívbetegségek, a stroke és a rákbetegségek túlélési mutatói javulnak. Egyre szélesebbek a betegek választási lehetőségei, fejlődik részvételük a gyógyításukról szóló döntésekben. De az is tény, hogy még mindig sok országban ragaszkodnak a nem hatékony finanszírozási és ellátási módszerekhez. Nyilvánvaló, hogy ebbe a csoportba sorolják a mi egészségügyünket is.

Közelebbről nézve Lengyelországot és Magyarországot egy kalap alá veszik, amit részben indokol, hogy mindkét ország 584 ponttal zárt. Az értékelés ugyanakkor megállapítja, hogy az EHCI-ben mutatott teljesítményük az utóbbi években nem valami fényes annak ellenére, hogy jó és kiterjedt orvosi oktatást és a szolidaritási alapon finanszírozott közegészségügy hosszú hagyományát tudhatják maguk mögött.

EHCI

Az alulteljesítés valódi oka szerintük nem ismert. De felhívják a figyelmet - a menedzsmentgyakorlat tapasztalatai szerint -, hogy ha a felső vezetés nem a legjobb termékek vagy szolgáltatások előállítására koncentrál, akkor a termékek vagy szolgáltatások minősége csökken. Az elemzők éles megjegyzése szerint - a közös kalap itt jelenik meg a legnyilvánvalóbban - az elmúlt években a két ország kormányai mintha az országuk optimális működésén kívül más dolgokra is összpontosítottak volna, például a szabad sajtó letörésére, az igazságszolgáltatás átpolitizálására, a bevándorlási kvóták alacsonyan tartására, az abortusz betiltására (az extrém eseteket kivéve, Lengyelországban). Összességében úgy vélik, hogy e két országban a lakosság és az orvosi szakma is jobbat érdemel.

Egeszseg koltes

A kutatás megállapítja, hogy minél nagyobb a betegellátásban a kórházi költségek aránya, annál elavultabb az egészségügyi ellátás struktúrája. A hollandok, a svájciak és talán az olaszok is inkább a kórházi beutazást preferálják, de megengedhetik maguknak. Bulgária, Románia és Albánia pedig nem. Ezért szakszerű támogatást kell kapniuk az egészségügyi szolgáltatásaik átalakításához. Magyarország 27 százalékos aránya a 7-ik legalacsonyabb, és akár azt is gondolhatnánk, hogy sikerült korszerűsíteni az ágazat szerkezetét. Valójában a hatalmas összegeket felemésztő, nem hatékony kórházak bezárása ebbe az irányba mutatott, de a gyógyítási szükségletet nem sikerült lefedni magas színvonalú kórházon kívüli ellátással. Az ország egészségügyi ráfordításai ezt nem teszik lehetővé, ráadásul a lakosság a gyógyítási költségeinek igen nagy részét, mintegy 35 százalékát fizeti, amivel a sereghajtók között vagyunk.

A magyar népesség nemzetközi összehasonlításban is rossz demográfiai mutatói, a magas halandóság hosszú ideje az egészségügy és a társadalom egyik legnagyobb terhe. Több mutató esetében is a magyar érték az EU tagországok között a legrosszabbak között van, jóval a hasonló gazdasági fejlettségű országok szintje alatt - olvasható a Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelése (MÉRTÉK) című tanulmányban. Részletek!

Ha megnézzük, hogy az elérhető maximumhoz és a listát vezető Hollandia mérőszámaihoz képest hogyan teljesítettünk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy van hová fejlődni. A legnagyobb súllyal a gyógyítás kimenetele szerepel az indexben, és a gyógyszerfelhasználás mellett éppen ebben a legnagyobb a lemaradásunk. Ahol a legkisebb ráfordítással lehetne elérni a legnagyobb eredményeket, talán a betegjogok és a tájékoztatás területe. Itt ugyanis nincs vagy kevésbé van szükség méregdrága technológiai beruházásokra. Biztatónak vehetjük azonban, hogy a legjobb relatív eredményt a megelőzés területén értük el, az elméleti maximum 71 és az éllovas Hollandia pontértékének 83 százalékát. Mivel a jövőben az egészségügy a költségek csökkentése érdekében mindinkább a prevenció irányába fog tartani, ez a magyar egészségügy számára is jó stratégiai kiindulási pont lehet.

Egyelőre azonban tény, hogy a WHO 2014-es adatai szerint Magyarország vásárlóerő-paritáson számolva is csak 1800 dollárt költött egy betegre évente, ami a holland 5200 dollár 35, de a cseh és szlovák 2200 dollárnak is csak 82 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a jelenleginél legalább 3-400 milliárd forinttal többet kellene költenünk egészségügyre egy évben, ha szeretnénk megkezdeni a felzárkózást legalább e két országhoz. Az elmúlt években azonban az egészségügyi kiadásokban csak lassú emelkedés volt. 

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-7, -2 °C
Minimum:
-12, -7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt északon, északkeleten alig zavarja felhő a napsütést, délen azonban változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag