Egészséghősök: összeült a zsűri

Összeült a szakmai zsűri, hogy kiválassza 2018 Egészséghőseit. A közönség a hat meghirdetett kategóriában október végéig adhatja le szavazatát.

A HáziPatika.com azokra a hétköznapi jótevőkre hívná fel a figyelmet Egészséghősök pályázatával, akik a legtöbbet teszik a lakosság egészségéért, illetve az egészséges életmód népszerűsítéséért. A hat fő kategóriában egészségügyi dolgozók, civilek és hírességek is pályázhattak, akikre a szakmai zsűri mellett a közönség szavazatait is várják. Előbbi szerda délelőtt ült össze, hogy a jelöltek névsorából kiválassza a legkiemelkedőbb pályázatokat.

Győrfi: "Mosolygós egészségügyért dolgozunk" A mentős bármennyire igyekszik is, sok esetben nem tudja megmenteni a beteget, ha a civil járókelő nem kezdi meg időben az újraélesztést. Győrfi Pál szerint ilyen hétköznapi Egészséghősök nélkül kevesebb sikeres mentés történne. A zsűri egyik tagjával beszélgettünk - kattintson !

Október végéig még szavazhatunk

A hattagú zsűri - dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Zöldi Péter egészségügyi menedzser, dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Nagy-Tóth Ildikó, a Mályvavirág alapítvány elnöke, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója, illetve Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője - feladata nem volt egyszerű, hiszen több mint 120 pályázatot kellett elbírálniuk. A legnagyobb verseny az egészségügyi szakember kategóriában lesz, hiszen a jelölések több mint harmada ide érkezett, de igen népszerű volt még a páciens/szószóló és az orvos kategória is. Az egészséghősök nyerteseit november 15-én, egy ünnepélyes díjátadón köszöntik majd a szervezők.

Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője és dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese
Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője és dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója és dr Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója és dr Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke

A zsűri munka közben
A zsűri munka közben

Persze, a zsűri döntésén túl a közönség szavazatai alapján is hirdetnek győzteseket miden kategóriában: október 31-ig mi is leadhatjuk voksunkat a legszimpatikusabb jelöltekre. A szavazatok a hónap eleje óta érkeznek, az orvos kategória jelöltjeire például már közel hétezer voks gyűlt össze.

A jelöltekre a az alábbi linkre kattintva adhatja le szavazatait (minden kategóriában egy jelöltre), a pályázatról további részleteket pedig ide kattintva olvashat! A szavazók között 3 darab éves Nők Lapja Egészség előfizetést sorsolnak ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra