Új fegyvert találtak a rák ellen

Szervezetünk legfontosabb védvonala az immunrendszer, amely egészséges állapotában sikerrel veszi fel a harcot a kórokozókkal, és a rákos sejtekkel egyaránt. Bizonyos rendellenes sejteknek azonban sikerül épségben maradniuk a test immunreakciói elől elrejtőzve, s ez tumorok kialakulásával fenyegethet. A University College London kutatói lehet, hogy megtalálták a probléma megoldását.

A leggyakrabban az úgynevezett proto-onkogének aktiválódása miatt alakulhat ki tumor a szervezetünkben. A szövetregeneráció során ez rendellenes utósejtek képzéséhez vezet, ami még nem feltétlenül jelent gondot. Szervezetünkben naponta mintegy ezer alkalommal keletkeznek ilyen rendellenes sejtek, az immunrendszer azonban felismeri és elpusztítja őket még azelőtt, hogy betegséggé fejlődnének. Bizonyos sejteknek azonban sikerül rejtve maradniuk a szervezet ellenőrzőrendszere elől, a kutatások elsődleges célja, hogy az immunrendszer védekezősejtjei, a limfociták látóterét ezekre is sikerüljön kiterjeszteni.

A tudósok dolgoznak a génmódosított immunsejteken, melyek felvehetik a harcot a rák ellen

Bizonyos immunmoduláló antitestek (checkpoint inhibitorok) használata, mint például a PD-1-gátló pembrolizumab, vagy a nivolumab, már ezen az elven nyújthatnak alternatívát a standard kemoterápiás és radioterápiás kezelés mellett. Ugyanakkor ezek bizonyos mellékhatásokkal járnak, amelyek az egész immunrendszert érinthetik. A legújabb kísérletek a tumorban található, rákos sejteket felfaló T-limfocitákat célozták meg. Ezek DNS-ét változtatták meg úgy, hogy PD-1 receptoruk blokkolásával felismerjék és semlegesítsék a megbúvó tumorsejteket.

Tudósok olyan felturbózott immunsejteket hoztak létre, amelyek a kísérletek során segítettek legyőzni a tumorsejteket. Részletek! fibroszarkóma esetén 20 százalékról 70 százalékra növelték az egerek túlélési esélyeit a hatvan napos kezeléssel. A kutatásokat vezető Dr. Sergio Quezada úgy nyilatkozott: ezzel az izgalmas felfedezéssel talán sikerült egy kiskaput találni a rák védőrendszerén, mégpedig az ellene küzdő immunsejtek felerősítésével.

Forrás: BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!