Tapogassa meg a melleit, ha élni akar

Hiába figyelmeztetik a nőket az orvosok már régóta, hogy rendszeresen ellenőrizzék mellüket, elváltozások után kutatva, sokuk továbbra sem hajtja végre a vizsgálatot, amely pedig az életüket is megmentheti.

Minden 7 nőből 1 csak a szűrővizsgálatokra hagyatkozik, és egyáltalán nem ellenőrzi otthon rendszeresen a saját mellét. A YouGov által végzett felmérésből kiderült, hogy a válaszadó 1012, 50-70 év közötti nő 84 százaléka vesz részt mellrákszűrésen , ha elhívják, de a 14 százalékuk egyáltalán nem ellenőrzi otthon mellét. A rutinvizsgálatokra viszont csak néhány évente kerül sor, s ezért fontos a két mammográfia közötti önellenőrzés. A korai felfedezés ugyanis jelentősen megnöveli a sikeres beavatkozás és a gyógyulás esélyét.

A rendszeres mellvizsgálat rendkívül fontos!

Samia al Qadhi, az angliai Breast Cancer Care ügyvezetője szerint mindennél fontosabb, hogy a nők rendszeresen vizsgálat alá vessék keblüket, és az is, hogy 70 éves kor felett is eljárnak rendszeres szűrővizsgálatra, hiszen minél előbb felfedezik az orvosok az esetleges daganatot, annál nagyobb a túlélés esélye.

Évente mintegy 5-6 ezer új emlőrákos megbetegedést regisztrálnak Magyarországon, s körülbelül kétezren halnak bele a betegségbe. Így ez a magyar nőket leginkább fenyegető daganatos betegség. Fontos, hogy a megfelelő kezeléshez, és a túlélési esélyek javítása érdekében minél előbb diagnosztizálják a kórt. Ennek a legjobb eszköze a mammográfia. Részletek!

„Nincs rossz módszer a mellek ellenőrzésére. A lényeg, hogy rendszeresen tapogassuk, és azonnal megérezzük, ha valami nem stimmel” – igyekszik mindenkit megnyugtatni al Qadhi.

Az igazgató hozzátette, hogy bár minden korosztályban fontos a mellek ellenőrizése, a legveszélyeztetettebbek az 50 felettiek, a mellrák az esetek nagy részében ugyanis ebben az életkorban jelentkezik. Az orvosoknak pedig biztosnak kell lenniük abban, hogy a veszélyeztetett korú nők minden fontos információt megkapnak a mellrákról és az ellene folytatott harcról.

Magyarországon a mammográfiás vizsgálat kétévente javasolt a 45-60 év közötti nőknek, a szűrés pedig 2002-óta ingyenes.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!