Sztárok, akik a rák miatt megjárták a poklot

A kolorektális rák, vagyis a vastag- és végbélrák a legelterjedtebb daganattípusok közé tartozik - hazánkban például a második leggyakoribb daganatos halálok -, és általában 40-50 éves kor után jelentkezik. A sztárokat sem kíméli: mutatunk 5 hírességet, aki ebben a betegségben szenvedett.

Audrey Hepburn

A csodaszép színésznő 1993-ban, 63 éves korában halt meg vastagbélrákban. A fia, Sean Hepburn Ferrer azt mesélte , hogy édesanyja 1992-ben már súlyos hasi fájdalmaktól szenvedett, az orvosok pedig hiába kezelték különféle antibiotikumokkal, a helyzet csak rosszabb lett. Amikor végül kiderült, pontosan mi a probléma, már lehetett rajta segíteni. "A hír hallatán mindössze ennyit mondott: 'Milyen szomorú!', majd békésen kinézett az ablakon. Mélyen spirituális ember volt, aki jól és szépen élt, és ugyanígy ment el" - emlékezett vissza a férfi.

Így ismerheti fel a vastag- és végbélrákot A vastag- és végbélrák 100 emberből 4-6-ot érint. Az arány magas, némileg megnyugtató viszont, hogy a legjobban szűrhető rák. Idejében felfedezve és kezelve jó eséllyel gyógyítható. Kiváltképp, ha még rákmegelőző állapotban derül fény az elváltozásra. Részletek itt .

Ronald Reagan

A 40. amerikai elnök éppen második ciklusát töltötte, amikor egy vizsgálat során az orvosok polipot találtak a vastagbelében, ami ráadásul már elrákosodott. A polipot eltávolították, illetve egy majdnem 70 centiméter hosszú szakaszt is kivágtak a vastagbeléből. Reagan nem titkolta állapotát, ezzel is segített felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. A műtét után jókedvűen nyilatkozott, többek között ezt mondta : "Örülök, hogy végre vége." Végül legyőzte a betegséget, és 93 évesen hunyt el Alzheimer-kórban.

Sharon Osbourne

A legendás zenész, Ozzy Osbourne 67 éves felesége soha nem titkolta magánélete részleteit. Ennek megfelelően, amikor 2003-ban vastagbélrákkal diagnosztizálták, saját tévéshow-jában, a The Osbournes-ban is nyíltan beszélt betegségéről. A kamerák végigkövették a gyógyulásig tartó pokolian nehéz utat, többek között a kezelések alatt is vették Sharont, aki felépülése után megalapította a Sharon Osbourne Colon Cancer Programot - így szeretett volna támogatást nyújtani a hozzá hasonló helyzetben lévőknek.

Sharon Osbourne
Sharon Osbourne. Fotó: Getty Images

Farrah Fawcett

A Charlie angyalai című sorozat sztárjával 2006-ban közölték, hogy végbélrákja van, de a kemoterápiás és a sugárkezeléseknek hála a következő évre teljesen tünetmentes lett. Három hónap múlva azonban ismét visszatért a betegség, ráadásul áttétet képzett a májban - a színésznő végül 1999-ben, 62 éves korában halt meg. Fawcett egyébként, nem sokkal a diagnózis felállítása után elhatározta, hogy dokumentálja a rákkal való küzdelmét, a film a Farrah's Story címet kapta. "Utálta egy mondatban hallani a nevét és azt a szót, hogy végbélrák, de fontos volt számára, hogy minél több emberrel megismertesse ezt a veszélyes állapotot" - nyilatkozta az onkológusa, Dr. Laurence Piro.

Elizabeth Montgomery

Bár Magyarországon soha nem vetítették, a 60-as években Amerika egyik legnépszerűbb sorozata volt a Bewitched, a színészgárdában pedig a gyönyörű Elizabeth Montgomery is oszlopos tagnak számított. 1995-ben diagnosztizálták vastagbélrákkal, ami már olyan előrehaladott volt, hogy mindössze 8 hét alatt elvitte. A színésznő 62 éves volt. Exférje így emlékszik utolsó napjára: "Mindenkit elküldött a halálos ágya mellől, nem akarta, hogy bárki is így lássa őt. Egyedül szeretett volna meghalni."

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!