Rákot okozhat az az autók oldalablaka

Az emberek abban a tudatban ülnek be az autójukba, hogy biztonságban vannak, pedig a káros UV sugárzástól nincsenek megfelelően védve. Míg a szélvédő valóban megfelelően árnyékol, az oldalsó ablakokon azonban beáradhatnak az utastérbe a káros sugarak.

A szakértők szerint azok, akik hosszú időt töltenek gépjárműben, jobb, ha számolnak vele, hogy ki vannak téve a szürke hályog kockázatának is. Dr. Brian Boxer Wachler, egy kaliforniai szemészet vezetője 15 autógyártó 29 ablaküvegét vizsgálta, meg, amelyeket 1990 és 2014 között gyártottak.

A kutatás során az üvegeknek az UV-A sugarak szűrőképességét vizsgálták, és mint kiderült, míg a szélvédők remekül teljesítettek, az ajtók üvegei bizony csúnyán elbuktak a vizsgán. Míg a szélvédők a káros sugarak 96 százalékát fogták fel, az oldalablakok csak 71 százalékot.

Akár az autóban is bőrrákot kaphatunk

Wachler szerint ez az érték azt jelenti, hogy a kocsijukban sokat tartózkodó sofőrök és utasok ablakhoz közelebbi szemében a szürke hályog kialakulásának esélye nagyon magas és ugyanígy veszélyeztetettebbek a bőrrákkal szemben is.

A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, és ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását. Részletek! Az UV-A sugárzás különösen veszélyes a bőrre, véli Dr. Doris Day bőrgyógyász, aki egyetért abban Wachlerrel, hogy a gyártóknak sokkal jobban oda kellene figyelniük az oldalablakok szűrőképességére.

Az idősebb autók tulajdonosainak ezért erősen javasolt, hogy napos időben használjanak valamilyen védőkrémet a sugárzásnak kitett testfelületeken és lehetőleg napszemüvegben vezessenek. Megoldást jelenthetnek még a boltokban kapható, a káros sugarak 99 százalékának kiszűrésére alkalmas fóliák is.

Forrás: UPI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!