Nem csak a melanóma jelent veszélyt

Igaz, hogy a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum a legismertebb és egyben a legagresszívebb bőrdaganat, de a rosszindulatú bőrdaganatoknak ezen kívül több típusa is létezik. Ezek könnyen összetéveszthetőek apróbb sérülések nyomaival.

Kevésbé látványos elváltozások

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, így egyre többen vannak, akik már azt is tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek - számolt be tapasztalatairól dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrkő Központ orvosa. Amíg egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek.

Bazalióma

Ezt a típusú bőrdaganatot az életünk során ismétlődően elszenvedett, nagy dózisú UV-sugárzás okozza, így főként a napnak kitett bőrterületen jelenik meg. A bazalióma lassan növekvő, kisebesedő, gyöngyházfényű folt vagy növedék, amely gyakran nem gyógyuló "seb" formájában észlelhető. Ha kezeletlen marad, kifekélyesedhet, és roncsolja a mélyebb szöveteket. A bazalióma általában nem ad áttétet , de a kezelést követően kiújulhat.

Nem csak a melanoma jelent veszélyt
Csak az évenkénti szűrővizsgálat nyújt teljes biztonságot

Napfény okozta (aktinikus) keratózis

Ez valójában egy rákmegelőző állapot, amelyet szintén az élet során hosszú ideig fennálló napártalom okoz. A keratózis főként a napnak kitett testrészeken fordul elő - a hajas fejbőr hajhiányos területein, füleken, orron, orcákon, dekoltázs területén, kézfejeken, felkarokon. Érdes, durva felszínű, hámló vörös foltként jelentkezik, amelyből kezeletlen esetben laphámrák alakulhat ki.

Laphámrák (spinalioma)

A melanomával szemben a laphámrák kialakulásának kockázatát nem a leégés, hanem a rendszeresen napon eltöltött hosszú idő növeli meg, és ez a daganattípus is főként a napnak kitett testrészeken fordul elő. Erősen hámló, gyulladtnak tűnő képződmény, nem gyógyuló seb látszatát kelti, amely kifekélyesedhet, váladékozhat. Felszínén vaskos pörk jelenhet meg, és vérzékennyé válhat. Immungyenge állapotban gyakori ráktípus, amely áttétet adhat a belső szervekbe.

Fontos az éves szűrés

Ma már senkinek sem kell találgatnia, hogy a bőrén tapasztalt elváltozás ártalmatlan tünet-e, vagy esetleg valamilyen komoly betegséget jelez. Évente egyszer mindenkinek érdemes anyajegy szűrésen részt venni, ahol a szakember a teljes testfelületet átvizsgálja. A teljes testtérképes anyajegyszűrés kettős biztonságot nyújt: a vizsgálatot végző orvos munkáját egy olyan szoftver is segíti, amely képes az újonnan megjelenő elváltozásokat jelezni a korábbi dokumentált állapothoz képest.

A szakember így a teljes testfelületet tudja átvizsgálni, a gyanús elváltozásokról pedig egyesével video-dermatoszkópos képet készíteni, ami lehetővé teszi az egyes léziók részletes összehasonlítását a kontrollvizsgálatok során. A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálat azért fontos, mert ha az elváltozásokat korai stádiumban felismerik, eltávolításuk után nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!