Nekem az volt a dolgom, hogy meggyógyuljak és visszatérjek hozzájuk

Nyolcéves kislánya, férje és óvodásai támogatták Melittát, amikor szembeszállt a rákkal. Már öt hónappal a kezelések után nem mondta volna meg senki, hogy az akkor 43 éves nő túl van egy műtéten, számos kemoterápián és besugárzáson. Legyőzte a mellrákot.

Azt hittem, ez csak mással történhet meg

- Mi futott végig a gondolataiban, amikor kiderült, hogy beteg?

- Nálam egyik pillanatról a másikra derült ki, hogy rákos vagyok. Én vettem észre a csomót a mellemben és jelentkeztem mammográfiára. Ott a doktornő azonnal észrevette, hogy nagy baj van, valószínűleg rosszindulatú daganat. Rögtön biopsziát csináltak, a szövettan pedig megerősítette, hogy az egyik legrosszindulatúbb rák van a mellemben, HER2-pozitív mellrákom van.

- Amikor a csomókat kitapintotta, gondolt erre?

- Az ember soha nem hiszi el, hogy ez vele megtörténhet. Nagyon sok fórumon elhangzik, hogy ilyen fontos a megelőzés és a szűrés, hogy időben vegyük észre, de én is abba a hibába estem, hogy abban reménykedtem: ez csak mással történhet meg. Ráadásul nálam semmi más jele nem volt, nem voltam fáradtabb vagy levertebb, az egészségemmel sem volt probléma. Furcsa volt, nem is fogtam föl, hogy ez megtörtént. Amikor a szövettan is megjött és már biztos volt a diagnózis, akkor rögtön intézkednem kellett. Azonnali műtétre volt szükség, hogy ne terjedjen tovább.

Erősnek kellett lennem a lányom előtt

- Nekem úgy tűnik, hogy amikor már biztos volt, hogy mivel áll szemben, akkor nagyon határozott lett.

- Nem estem kétségbe. A rossz hír közlése után is bementem dolgozni ugyanúgy, mint a hét bármely napján: dolgozni akartam, ameddig csak tudok. Az életemet is megpróbáltam úgy folytatni, mint előtte. A férjemmel megbeszéltem, hogy mi a helyzet. Akkor volt 8 éves a kislányunk, és úgy gondoltam, hogy az a legjobb taktika, hogy ha ő erősnek lát. Én nem titkoltam el semmit, egy nyolcéves gyerek elől nagyon nehéz lenne eltitkolni, meg úgy érzem, hogy nem is szabad. A saját szintjén tudnia kell a gyereknek, hogy mi várható, hiszen a műtétek során bármikor kiderülhet, hogy esetleg menthetetlen vagyok. Tehát nem szabad váratlan helyzet elé állítani. A saját szintjén megpróbáltam neki elmondani ennek a betegségnek a lényegét, megpróbáltam felkészíteni. Fontos volt számomra, hogy lássa rajtam: erős vagyok. Ha ezt ő látja, akkor nem fog megijedni. Azt hiszem, ez volt a legnehezebb.

Hasznos linkek: www.her2.hu Magyar Rákellenes Liga Mert hiszem, hogy van holnap - Hogyan zajlott a kezelés?

- Egyetlen műtétem volt, a legdrasztikusabb, eltávolították a mellemet. Mivel találtak érintett nyirokcsomót, ezért a biztonság kedvéért kivették az összeset a jobb oldalról. Ezzel az egy műtéttel végül is a daganatot eltávolították, áttéteket nem találtak. De mivel nagyon rosszindulatú daganatról van szó, ezért kemoterápiát és sugárkezelés is kaptam.

Aztán befejeződött a terápia, és én megpróbálok újra visszatérni a rendes kerékvágásba. Nagyon nehéz, mert a kemoterápiás kezelés nem csak a rákos sejteket öli meg, hanem az összes egészséges sejtet is. Az életminőségem romlott, de azért azóta jobb a helyzet. Ezt el kell fogadnom.

Vonzó, fiatalos, mosolygós

A HER2 klub a Magyar Rákellenes Liga szervezésében alakult meg 2007 áprilisában. A cél az, hogy az emlőrákos betegek hiteles tájékoztatást kapjanak. A rendezvényeken a mellrák kezeléséről, és a kezelések utáni életről hallhatnak érdekességeket a klubtagok. - Ránézésre senki meg nem mondaná önről, hogy min ment át. Tudatos, hogy most is ennyire nőies a külseje, ennyire jó a megjelenése?

- Tudatos is, de az alaptermészetem is ilyen, ez segített. És hát ott van a kislányom, akinek anyára van szüksége, muszáj megmutatnom, hogy mindent megteszek azért, hogy őt minél tovább tudjam nevelni. Szeretem a hivatásom: a gyerekek és kollégák velem voltak a bajban, mellettem álltak, jöttek látogatni, meghívtak az ünnepségekre, tartották bennem a lelket, hogy visszavárnak, szükségük van rám. Most már újra óvónéni vagyok.

Nekem az volt a dolgom, hogy meggyógyuljak és visszatérjek hozzájuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!