Most akkor szabad húst enni vagy nem?

Nagy vihart kavart, és sok kérdést vetett fel a WHO jelentése a húsok és hústermékek rákkeltő kockázatáról. Itt talál válaszokat.

Napi 50 gramm feldolgozott hústermék fogyasztása 18 százalékkal növeli a bélrákok kockázatát – TÉT Platform Egyesület segítségével.

A hal és a csirkehús akkor nem rákkeltő?

A jelenlegi vizsgálatok csak a vörös húsok és az abból készült húsféleségek fogyasztása és a vastagbélrák gyakorisága közötti összefüggést tárták fel. Minden bizonnyal egészségesebb lehet a csirkehús és a hal fogyasztása – utóbbiban omega-3 zsírsavakat találunk, amelyek bizonyos mértékű védőhatást fejtenek ki –, azonban ezzel kapcsolatban nem végeztek kutatásokat.

Érdemesebb-e inkább vegetáriánusnak lenni?

A WHO vizsgálata nem terjedt ki a húsfogyasztás és a vegetáriánus étrend összehasonlítására, arra azonban felhívják benne a figyelmet, hogy a vegetáriánus étrendnek az előnyök mellett számos hátránya is van, illetve hogy a húsfélék a bennük lévő értékes tápanyagok miatt fontosak a szervezetünk számára.

Ugyanakkor egy, a Telegraph által idézett tavalyi kutatás , amelyet a Cardiffi Egyetem 60 ezer brit körében végzett, épp arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusoknál és a húsevőknél a végbélrák előfordulása nagyjából hasonló mértékű.

Mennyi vörös hús fogyasztható biztonságosan?

Az elfogyasztott mennyiséggel arányosan emelkedik a tumoros betegségek kockázata – összegzi a kutatás. Ha számszerűsíteni szeretnénk, akkor a következő adatokból indulhatunk ki: a vastagbélrák bekövetkezésének kockázatát napi 50 grammnyi feldolgozott húsféleség 18 százalékkal növeli. A vörös húsok esetében pedig a valószínűsített, de nem bizonyított kockázat napi 100 grammonként 17 százaléknyi növekedést jelent.

Többféle tumoros betegség is kapcsolatba hozható a húsfogyasztással?

Egyelőre csak a vastag- és végbélrák esetén beszélhetünk kimutatható, de alacsony szintű kockázatnövekedésről, korlátozott számú bizonyíték mutat a gyomorrák előfordulása is kapcsolatba hozható a húsfélék fogyasztásával, de erre még nincsenek bizonyítékok. Mindegyik típusú betegség esetében még további vizsgálatok szükségesek.

Nem kell teljesen lemondani a húsról

Hány megbetegedés hozható összefüggésbe a húsfélékkel?

Nehéz lenne még pontosan számszerűsíteni, de egy független nemzetközi vizsgálat, a Burden projekt keretében találunk becsléseket. Ezek szerint a feldolgozott húsfélék nagymértékű fogyasztásával összefüggésbe hozható tumoros megbetegedések száma világszinten évente 34 ezerre, a vörös húsokban gazdag táplálkozás esetében pedig körülbelül ötvenezerre tehető. A dohányzás miatt ugyanakkor évente egymilliónál többen halnak meg világszerte tumoros betegségekben, 600 ezer ember az alkoholfogyasztás miatt, 200 ezer pedig a szennyezett környezet miatt kialakult rákbetegség áldozata lesz.

Biztonságosak-e a boltokban kapható húsok?

Gyakorlatilag az összes európai ország rendelkezik olyan minőségbiztosítási rendszerrel, amely a húsokat a tenyésztés helyszínétől a fogyasztóig védi. Sokan másként gondolják, de a növekedésserkentő hormonok használata az EU egész területén tilos, és az esetleges antibiotikus kezelések után is be kell tartani az élelmiszerbiztonsági várakozási időt a hús feldolgozása előtt.

Jelenleg a legtöbb táplálkozási ajánlás a húsok, húsfélék, szárnyasok vagy halak napi szintű fogyasztását ajánlja. A Rákkutatási Világalapítvány korábbi ajánlásában a vörös húsok mennyiségét heti 500 grammban szabta meg.

További cikkeink a témában:

Rákkeltő húsok: mennyit ehetünk belőle?

Rákkeltő húsok: a dietetikusok tudták, a húsosok felháborodtak

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.