Melanóma: kiderült, miért van egyre több beteg – 5-ből 4 esetért ugyanaz a felelős

A gyorsan terjedő, bár általában megakadályozható melanóma bőrbetegség az esetek több mint 80 százalékában az UV-sugárzásnak tudható be – derül ki a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) legfrissebb jelentéséből.

A melanóma (melanoma malignum) a festéktartalmú sejtek – hétköznapi nevén az anyajegy – rosszindulatú daganatos elváltozása. A rosszindulatú elváltozás felismerésében fontos támpontot nyújt az úgynevezett ABCDE-szabály. Ez azon alapul, hogy a melanóma gyakran aszimmetrikus, a határai szabálytalanok, többszínű, növekszik, illetve változtatja a külsejét.

anyagjegyvizsgálat, rákszűrés, melanóma, bőrrák
A melanóma időben történő felismeréséhez fontos a rendszeres anyajegyszűrés. Fotó: Getty Images

A melanómás esetek többségét az UV-sugárzás okozza

A világban 2022-ben észlelt melanómás megbetegedések közül közel 332 ezer, azaz 83 százalék kiváltója volt az UV-sugárzás – olvasható az International Journal of Cancer (IJC) című tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmányban. A betegség 58 700 esetben végződött abban az évben halálozással. Az IARC jelentése szerint az UV-sugárzással kapcsolatos esetek aránya magasabb volt a férfiak esetében, 86 százalék, míg a nőknél 79 százalék volt.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a melanóma előfordulása jelentősen eltérő a világ régiói között. Egyrészt az UV-sugárzásnak kitettség különböző szintje szerint, valamint amiatt, hogy a világos bőrű lakosság esetében a melanóma kialakulásának kockázata jóval magasabb. Az UV-sugárzás okozta daganatos megbetegedések Ausztráliában és Új-Zélandon, valamint Észak-Európában és Észak-Amerikában fordulnak elő a legmagasabb, 95 százalék feletti arányban.

Míg a melanóma a múltban ritka betegség volt, az elmúlt évtizedekben megemelkedett az UV-sugárzás kockázata, és ez jelentősen megnövelte a megbetegedés előfordulását. Azokban az országokban, ahol történelmileg magas volt az UV-sugárzás okozta megbetegedések száma, csökkent ugyan az előfordulása a fiatalabb nemzedékek körében, a népesség számának növekedése és elöregedése következtében viszont feltehetően így is lényegesen nő az évente diagnosztizált melanómás esetek száma.

Drasztikusan megugorhat a betegek száma

Az IARC egy közelmúltbeli előrejelzése alapján 2040-ben több mint 510 ezer megbetegedés és 96 ezer halálozás – azaz a jelenleginél 50, illetve 68 százalékkal több – várható. Oliver Langselius, a mostani tanulmány fő szerzője szerint „a melanómás esetek többsége elkerülhető”. A kutató rámutatott arra, hogy sürgősen szükség van a közegészségügyi erőfeszítések fokozására a napsugárzás elleni védelem érdekében, elsősorban a magas kockázatú térségekben és az idősödő népesség körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!