Megvan, hogyan lehetne kevesebb rákos

A rizikótényezők csökkentésével, kiküszöbölésével a daganatos megbetegedések egyharmada megelőzhető lenne. A Magyar Rákellenes Liga olyan konferenciát szervezett, amely a személyes felelősség szerepét elemezte az egészséges életmód kialakításában. A rendezvényen a megújult Európai Rákellenes Kódexet is bemutatták.

Magyarországon 1993 óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. Az időpont dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár születésének napja, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a hazai rákkutatás úttörőjének számít. Az elmúlt 100 évben nagy fejlődésen ment keresztül az orvostudomány a daganatos betegségek kezelésében, azonban a megelőzés még mindig az egyik legfontosabb lehetőség. A konferencia is elsősorban a megelőzésre hívja fel a figyelmet, ha ugyanis felismernék a betegséget előidéző rizikófaktorokat, a rákos megbetegedések harmada megelőzhető lenne .

Nemzeti Rákellenes Nap
A rákos esetek harmada megelőzéssel elkerülhető lenne

A konferencia előadói az egészséges táplálkozásra, a mozgás jótékony élettani hatásaira, a megfelelő lelki egészségre, valamint a szervezett népegészségügyi szűrővizsgálatokra is kitérnek, illetve szó esik az Európai Rákellenes Kódexről is. Ez utóbbi az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) belül működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) és az Európai Bizottság közös munkája. Az idén 30 éves kiadvány a bizonyítékokon alapuló orvoslás jegyében megújult, de célja változatlan: tájékoztatni az embereket azokról a lehetőségekről, amelyekkel ők maguk vagy családtagjaik csökkenthetik a daganatok kialakulása kockázatát.

Végeredményben a kódex egy olyan javaslatcsomag, amelynek megalkotásakor a szakemberek figyelembe vették a rendelkezésre álló legfrissebb, tudományosan alátámasztott bizonyítékokat, a közérthetőség érdekében pedig viselkedéskutatási és kommunikációs szakemberekkel is egyeztették a szöveget. Az életmód megváltoztatására ösztönző tanácsokat 12 pontba szedték, amelyek megtartásával az évek vagy akár évtizedek múlva fenyegető daganatos betegség kialakulásának kockázata csökkenthető:

1. Dohányzás: amennyiben dohányzik, mielőbb szokjon le, ne fogyasszon semmiféle dohányterméket, valamint kerülje a passzív dohányzás okozta veszélyeket is! Otthonát tegye dohányfüstmentes övezetté!

2. Egészséges testsúly: tegyen arról, hogy egészséges testsúlya legyen, ne hízzon el!

3. Testmozgás: próbáljon minél többet mozogni, legyen minél aktívabb, ne töltsön túl sok időt ülő helyzetben!

4. Táplálkozás: egészséges ételeket fogyasszon, iktasson be étrendjébe sok teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, hüvelyeseket, zöldséget és gyümölcsöt! Mértékkel fogyasszon cukros vagy túl zsíros ételeket! Kerülje a feldolgozott hústermékeket, mértékkel fogyasszon vörös húsokat és magas sótartalmú ételeket!

Minden harmadik rákos megbetegedés megelőzhető lenne életmódváltással - állítja a World Cancer Research Found, egy a rák megelőzésével kapcsolatos kutatásokat végző szervezet. Részletek!

5. Alkohol: tartson mértéket az alkoholfogyasztásban, de a legjobb, ha egyáltalán nem fogyaszt semmilyen alkoholt!

6. Napozás, UV-terhelés: óvakodjon a túlzásba vitt napozástól, a gyermekeket pedig fokozottan óvja a napsugárzástól, valamint használjon naptejet; mértékkel használjon szoláriumot!

7. Szennyező anyagok: kövesse a szükséges biztonsági előírásokat, és összességében is óvakodjon a rákkeltő anyagoktól (például azbeszttől, benzoltól, levegőszennyezéstől stb.), függetlenül attól, hol is tartózkodik!

8. Sugárzás: tudakozódjon róla, hogy otthona, környezete nincs-e kitéve természetes magas radonsugárzásnak - ha igen, tegyen lépéseket az állapot csökkentésére!

9. Szoptatás: a kismamák a szoptatással csökkenthetik a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, éppen ezért ha csak teheti, szoptassa kisbabáját!

10. Hormonterápia: a hormonpótló kezelések növelhetik a rák bizonyos fajtáinak kockázatát, ezért csak korlátozottan alkalmazzon ilyeneket!

11. Védőoltások és fertőzések: gondoskodjon arról, hogy gyermekei részt vegyenek a következő oltási programokban: Hepatitis B, Humán papillomavírus (lányok)!

12. Szűrés: az életkor előrehaladtával rendszeresen vegyen részt a különféle szűrőprogramokban, hiszen a korai felismeréssel egyenes arányban nőhet a kezelés sikeressége! Szűrések: vastagbélrák (férfiak és nők), emlőrák és méhnyakrák (nők). Az 50 év feletti férfiak gondoljanak prosztatájuk egészségére!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?