Megválasztották az Év Orvosait

Dr. Fábián Ferenc onkológus, dr. Németh Lajos sebész és dr. Tóth Árpád Gábor belgyógyász-hematológus lettek az Év Orvosai. Az elismerést a betegek jelölése alapján ítélte oda a szakmai zsűri.

Az Év Orvosa díjat harmadik alkalommal adták át. Az orvosokat a betegeik jelölhették, egy-egy olyan történettel, melyben a saját, személyes élményeiket írták meg. A pályázatra közel háromszáz történet érkezett, melyekre összesen nyolcezer szavazatot adtak le. A legjobb történetek közül azután a zsűri döntött a három győztes orvosról.

"A gondokkal küzdő egészségügyben több száz bizonyított eset van, mely az orvos-beteg kapcsolat különlegességére, bensőségességére láthattunk példát. Ezek pedig mindenkinek erőt adhatnak" - mondta a díjátadón Dr. Kolláth György alkotmányjogász, a zsűri tagja. "Ráadásul, a díj erkölcsi értéke az elmúlt években rengeteget nőtt, az orvosok és a páciensek szemében egyaránt."

A díj a Tegyünk az Egészségünkért alapítvány és az Astellas összefogásával jöhetett létre. Ken Jones, az Astellas Pharma ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat nemcsak a társadalmi felelősségvállalást tartja kiemelten fontosnak, hanem azt is, hogy a helyi viszonyokhoz igazodva vegyenek részt a jótékonysági akciókban. Azt is kiemelte, hogy a magyar példa, azaz az Év Orvosa díj a cég minden leányvállalata számára „inspiráló hatású”.

„Ez a díj bizonyítja, hogy amit az orvosok tesznek nap, mint nap, valóban számít, és minden pillanatban megváltoztathatják a betegek életét” - mondta Ken Jones.

A díjat a MOME tárgytervező szakos hallgatója, Tiszaváry Fanni tervezte.

Huták Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!