„Megmentette az életemet a kezelés”

A HIPEC-kezelés egy kombinált terápia, amellyel a súlyos állapotú daganatos betegeken segíthetnek. A módszert az előrehaladott, hashártyai szóródással járó rák kezelésére fejlesztették ki, és már itthon is számos páciens életét mentették meg vele.

Fél év alatt tizenhárom sikeres HIPEC-kezelést (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy) végeztek el a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Baross utcai részlegén, együttműködésben a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikával, valamint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikával. A három egyetemi klinika szakembereiből álló csapat a kombinált terápiával súlyos állapotú daganatos betegeken segít: sikeresen alkalmazták már a kezelést 29 és 72 év közötti nőknél és egy harmincas éveiben járó férfinál is – számolt be róla oldalán a Semmelweis Egyetem . Mint írták, az előrehaladott, hashártyai szóródással járó daganatos betegek kezelésére kifejlesztett módszer hatékonyan alkalmazható egyes esetekben a legmagasabb halálozással járó nőgyógyászati daganattípus, a petefészekrák terápiája során és a féregnyúlványból („vakbél”) kiinduló daganatos elváltozások ellen is.

Már itthon is számos páciens életét mentették meg a kombinált kezeléssel. Fotó: Getty Images

Mit kell tudni a daganatellenes HIPEC-kezelésről?

A kombinált eljárás műtéti szakaszát – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az eljárás összetettségére tekintettel – nőgyógyász-daganatsebész és általános hasi sebész végzi. A műtét során sokszor kiterjesztett, akár az összes hasűri szervet érintő beavatkozások történnek. Ennek célja, hogy a hasüregből minden látható daganatot eltávolítsanak. Ezt követően, még a műtőasztalon 42 Celsius-fokosra melegített (hipertermia) és folyamatosan áramoltatott kemoterápiás oldattal 90 percen át hasüregi kemoterápiás kezelést alkalmaznak. A hipertermia amellett, hogy közvetlenül is pusztító hatással bír a daganatsejtekre, növeli a kemoterápia hatékonyságát. Bár a beavatkozás során a hasüregi felszínen a gyógyszer koncentrációja a vénás alkalmazáshoz képest jelentősen magasabb, a vérben mérhető gyógyszerszint, és ennek következtében a kemoterápia szisztémás mellékhatásai mérsékeltek maradnak.

Kórházi betegekből mosolygó, boldog nők lettek

„Az elmúlt fél év tapasztalatai megerősítették, hogy a kiterjesztett hasüregi műtét (CRS) és a magas hőmérsékletű hasüregi kemoterápia (HIPEC) kombinációjából álló összetett terápiát sikeresen és folyamatosan tudjuk alkalmazni azon betegek kezelésében, ahol a nemzetközi szakirodalom alapján kedvező hatását várhatjuk” – ismertette dr. Máté Szabolcs, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika nőgyógyász-onkológus főorvosa, aki kollégáival az elmúlt hetekben a tizedik sikeres beavatkozás alkalmából tudományos előadás és állófogadás keretében ünnepelte az elmúlt bő fél év sikerét. A bensőséges összejövetelen nem csak a HIPEC-csapat tagjai vettek részt, de a kezelésben részesült betegek többsége is. „Nagyon megható pillanatokat élhettünk át: azok a kollégák, akik korábban csak a műtőben vagy kórházi ágyon fekvő, elesett állapotú betegeket láttak, most mosolygó, boldog nőkkel találkozhattak, akik a beavatkozás után, szövődmények nélkül, jól vannak” – tette hozzá.

A kombinált terápiát Budapesten elsőként alkalmazták a Semmelweis Egyetem nőgyógyászati klinikáján: 2021 nyarán egy 47 éves betegen hajtották végre a kezelést.

„Féregnyúlvány-tumoros eseteknél is hatékony a kezelés, két beteg részesült már a kombinált terápiában” – mutatott rá dr. Huszty Gergely adjunktus, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika sebésze. Hangsúlyozta azzal, hogy a nőgyógyászati daganatok kezelésére ez a módszer elérhetővé vált az egyetemen, egyebek mellett az említett ritka betegség-csoportban is már a nemzetközileg elérhető legjobb kezelésben tudják részesíteni az érintetteket. Egyébként minden egyes esetben a komplex ellátás adott pontján léphet be ez a terápia, amit a beteggel, az onkológussal közösen, szakbizottságok bevonásával együtt határoznak meg. Dr. Máté Szabolcs hozzátette, a HIPEC-eljárás sikerességének fontos feltétele, hogy az érintett betegek időben hozzájussanak a kezeléshez.

„Megmentette az életemet a kezelés”

Az intézmény két érintett páciens történetét is megosztotta. Az egyikük Erzsébet, aki 72 évesen esett át a kezelésen. Az aktív korában gyermekorvosként dolgozó asszony soha életében nem volt beteg, ám tavaly májusban egy banálisnak tűnő láz miatt orvoshoz fordulva kiderült, hogy előrehaladott petefészekrákja van. „Sokként hatottak a szavak, ráadásul én ezt különösen nehezen éltem meg: mondtam is az orvosomnak, hogy nekem nem a beteg a szerepem, én az orvos vagyok” – idézte fel a nő, aki egy műtét és egy 3 alkalmas kemoterápia, majd egy újabb rossz eredmény után került a HIPEC-programba. „Először gondolkodási időt kértem Máté főorvos úrtól, aztán igent mondtam, és ma már nagyon örülök, hogy így tettem. Megmentette az életemet a kezelés. Orvosként pedig még inkább hálás vagyok a szakembereknek, mert kollégaként is láttam, hogy milyen heroikus munkát végeznek.” Az asszony a legutóbbi kontrollvizsgálatának eredményei szerint is jól van.

„Végig biztonságban éreztem magam”

A másik betegtörténet a huszonkilenc éves Kingáról szól, aki szintén jó híreket kapott a legutóbbi kontrollon. Elmondása szerint a kezelés óta éli az életét, és most éppen annak örül nagyon, hogy szépen nő vissza a haja. Ő tavaly novemberben esett át a HIPEC-kezelésen. „Puffadás és hányinger miatt fordultam orvoshoz, onnan jutottam el a diagnózisig: előrehaladott petefészekrák , amely a hashártyámon is szóródott. Szerencsére nagyon gyorsan a programba és dr. Máté Szabolcsék kezébe kerültem. A beavatkozást 4 kemoterápia előzte meg, hogy csökkentsék a daganat méretét. Összesen egy hetet töltöttem kórházban a HIPEC után. Végig biztonságban éreztem magam, a csapat minden tagján látszott, hogy nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak. Roppant hálás vagyok nekik.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.