Így csökkenthetjük a rák kockázatát

Nyolc év után először frissítette a daganatok elkerülésére vonatkozó ajánlásait az American Cancer Society, az amerikai rákbetegségekkel foglalkozó társaság. Jelentős változás, hogy megemelték a sportolás javasolt heti időtartamát.

Hiába fejlődik az orvostudomány, a rákos megbetegedések még mindig ijesztően nagy számban fordulnak elő. A legutóbbi, 2018-as adatok szerint világszerte 18 millió ember küzd valamilyen daganattal, közülük 9,5 millió férfi volt, 8,5 millió pedig nő. A három leggyakoribb fajta pedig a tüdő-, a mell- és végbélrák. A rosszindulatú daganatok gyógyulási statisztikái szerencsére javultak az elmúlt években, ám ettől függetlenül továbbra is fontos, hogy kellő hangsúlyt fektessünk a megelőzésre. Ezért tette most közzé új egészségmegőrzési ajánlásait az American Cancer Society, amelyeket a 2012 óta publikált orvosi és tudományos adatokra, kutatásokra alapoztak.

Ilyen gyorsan terjed szét a rák A legtöbb rákban elhunyt embert a testükben szétterjedő kóros sejtek ölik meg, de viszonylag keveset tudunk arról, ahogyan ezek elterjednek. Annyi már bizonyos, hogy a folyamat meglehetősen gyors. Részleteket itt olvashat.

Ennyit kéne sportolnunk

A hivatalos ajánlások a fizikai aktivitás tekintetében változtak a legnagyobb mértékben. Az új publikáció szerint legalább heti 150-300 perc közepes intenzitású vagy heti 75-150 perc magas intenzitású mozgás javasolt. Előbbinek megfelel a gyorsabb séta, vízi aerobik, elliptikus tréner és kocogás, utóbbinak pedig a tempósabb futás, úszás, aerobikedzés, biciklizés.

Az ajánlásban hangsúlyozzák, hogy minden életkorban - így az idősebbeknek is - fontos a mozgás. Külön kitértek a gyerekekre: nekik legalább egy óra sport javasolt naponta, mellette pedig a képernyőidő korlátozása.

Fontos, hogy idősen is aktívak maradjunk, például rendszeresen biciklizzünk. Fotó: Getty Images
Fontos, hogy idősen is aktívak maradjunk, például rendszeresen biciklizzünk. Fotó: Getty Images

Nem mindegy, milyen húst eszünk

A feldolgozott húsáruk fogyasztása növeli a rák kockázatát, de valószínűleg a vörös hús is rákkeltő - állt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutató központjának 2015-ös jelentésében. Bár ezt azóta többen vitatták , az ACS nem, vagy legalábbis a lehető legkisebb mennyiségben ajánlja ezeket.

Szintén tiltólistára kerültek a hozzáadott és/vagy finomított cukrot tartalmazó ételek, ezeket mindenképp kerülni kéne egészségünk érdekében. Gyümölcsből és zöldségből viszont bátran fogyasszunk, a hivatalos napi ajánlás 400-800 gramm, és lehetőleg ebből minél több nyers legyen. Az ACS hangsúlyozta: a burgonya (még az édesburgonya sem) nem tartozik ide! Ezenkívül napi 30 gramm teljes kiőrlésű gabona fogyasztásával szintén sokat tehetünk egészségünkért.

Szintén felhívják rá a figyelmet, hogy étrendünket ne kampányszerűen, rövid távra alakítsuk át, mert például fogyni szeretnénk, hanem hosszú távban, életmódváltásban gondolkozzunk.

Alkoholból is kevés a megengedett

A dohányzás és túlsúly után az alkoholfogyasztás a harmadik legnagyobb rizikófaktor a rákos megbetegedések terén. A tudományos kutatások már 7 rákfajtánál bizonyították, hogy az alkohol szerepet játszik a daganat kialakulásában. Éppen ezért az ACS nem tanácsolja az alkohol fogyasztását, azoknak pedig, akik nem szeretnének teljesen lemondani róla, maximum 1 (nők esetében) vagy 2 (férfiaknál) pohár italt javasol naponta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.