Kis piros pöttyre lettem figyelmes zuhanyzás közben. Nem sokan tartanának egyetlen ilyen aprócska jelet kórosnak, én viszont éppen egy nappal korábban olvastam egy cikket arról, hogy ez akár a mellrák korai tünete is lehet. Odanyúltam, és akkor tapintottam először a csomót
– osztotta meg történetét az a fiatal nő, akinél 27 évesen diagnosztizáltak mellrákot. Prosinger Lívia szerint az időtényező a legfontosabb, hiszen ha megvárta volna a mammográfiás behívót, az már késő lett volna. Az Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület tagja kiemelte: „mindenkinek van olyan tulajdonsága, ami erősséggé válhat ezek az úton. Én például rendezvényeket szervezek, így a gyógyulást is egy projektként fogtam fel. Nem vagyunk egyedül, ez a legnagyobb segítség. Sok információ áll rendelkezésre, betegtársak és szakemberek is velünk dolgoznak a gyógyulásért.”
A pontos diagnosztika, a modern, személyre szabott terápia, illetve a szervezett betegút ma már képesek jelentősen javítani az emlőrák hosszú távú túlélését. Az Országos Onkológiai Intézet kulcsszerepet játszik a daganatos betegek ellátásban, ezúttal pedig a mellrákhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés helyszínéül is szolgált. A Lilly Hungária Kft. eseményén érintettek és szakértők beszéltek a szűrés és a korai diagnózis fontosságáról.
A következő nap mindig eggyel jobb
„Az elején mindenki lefagy, de fel kell állni és beleállni a gyógyulásba. A terembe mi is kellünk, nem csak az orvosok” – hangsúlyozta Czinki Adriána, aki egy évvel még Líviánál is korábban, 26 évesen tapintott csomót az egyik mellében. Bár orvosa nem tartotta valószínűnek, hogy ez ilyen fiatalon rosszindulatú, ő ragaszkodott a megérzéséhez, ami végül megmentette az életét. Túl a kezeléseken fő üzenete sorstársainak, hogy haladjanak apró lépésekben.
Persze tartsd szem előtt a gyógyulást, de először csak egyetlen dolgon változtass! Például határozd el, hogy minden nap mozogni fogsz! Ez a legrosszabb napokon abban fog kimerülni, hogy képes vagy felkelni az ágyból, de a következő nap mindig egy kicsivel jobb lesz.
15 percenként öl a rák Magyarországon, a 27 Európai Uniós országot tekintve lakosságarányosan tehát nálunk halnak meg legtöbben emiatt. A rosszindulatú daganatos elváltozások közül a mellrák a leggyakoribb a nők körében, világszerte minden 14. másodpercben születik újabb diagnózis. Magyarországon évente több mint 8600 esetet fedeznek fel, és bár minden évben 2300 magyar nő hal bele, az esetek döntő többségében a betegséget korai stádiumban fedezik fel. Ilyenkor a modern, személyre szabott kezelések jelentősen javítják a hosszú távú életkilátásokat. Vannak azonban lépések, amiket ehhez neked is meg kell tenned:
- Végezz rendszeresen emlő-önvizsgálatot! Ezt havonta egyszer, lehetőleg mindig ugyanakkor csináld, mégpedig a menstruáció utolsó napját követő hetedik napon, amikor az emlő a legpuhább. A klimaxot követően már elég csak a hónap egy bizonyos napját megjegyezni, ezt bármihez kötheted, lehet például a hónap első vagy utolsó napja.
- Ha gyanúsat észlelsz, kérj segítséget! Természetesen nem minden csomó jelent rákot. Az emlő fiatalkorban csomós tapintású lehet, de ha új csomót vagy addig nem tapasztalt elváltozást észlelsz (például befelé forduló mellbimbót, váladékozást, a mell alakjának megváltozását, emlőgyulladást, bőregyenetlenséget vagy kipirosodást, az emlőben vagy a hónaljban jelentkező szokatlan fájdalmat, illetve ekcémát), keresd fel a hozzád tartozó emlőszűrő központot vagy a háziorvosod, aki elirányít a megfelelő helyre!
- Járj el emlőrák-szűrésre! A 45 és 65 év közötti nőket levélben hívják ingyenes mammográfiás emlővizsgálatra. A behívott nőknek azonban csupán a fele jelenik meg a szűrésen, pedig „a mellrák esetében a korai diagnózis ma már nem ítélet, hanem lehetőség. Éppen ezért fontos, hogy a szűrést meghívásnak és ne behívásnak tekintsék a nők” – fogalmazott az eseményen Dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.
Ha a rizikócsoportba tartozol, különösen fontos a gyakori önvizsgálat és a rendszeres szűrés. Nagyobb a mellrák kockázata, ha...
- korán jelentkezett a menstruációd, vagy későn következett be a klimaxod (hosszú ideig tartó termékeny ciklus);
- előfordult a családodban emlő-, petefészek-, vagy bélrák;
- nem szültél, nem szoptattál;
- korábban volt jóindulatú emlőelváltozásod vagy emlődaganatod;
- gyakran fogyasztasz alkoholt (a mellráknál 20 százalékban hozzájárul a betegséghez);
- dohányzol;
- hormonpótló kezelést kapsz, fogamzásgátlót szedsz;
- illetve ha túlsúlyod van. Ez ugyanis a szénhidrátanyagcsere felborulásával jár, megemeli az ösztrogénszintet, a fiatalkori rák kialakulásban pedig a hormonális változások is fontos szerepet játszanak.
A mammográfia nem fáj!
A szűrés nem teher, sokkal inkább egyfajta életbiztosítás: a mammográfián felfedezett korai elváltozások kezelése sokkal kíméletesebb és eredményesebb, a tévhitekkel ellentétben pedig a vizsgálat gyors és biztonságos.
A szűrés első lépése a tapintásos vizsgálat, amely teljesen fájdalommentes. A mammográfiát végző szakasszisztens ehhez megtapintja a melleket és azok környezetét, majd a hónaljakat és a kulcscsont feletti árkokat is. Ezután a mammográfiás készülék elé kell állnod, amely mindkét emlőről kétirányú röntgenfelvételt készítenek. Fontos tudni, hogy a megfelelő minőségű kép elkészítéséhez a melleket össze kell nyomni, ez kissé kellemetlen lehet, de nem fájdalmas, a felvétel elkészítése ráadásul mindössze néhány másodpercet vesz igénybe. Panasz, gyanús tünet esetén, vagy a mammográfián látható elváltozás tisztázására emlő-ultrahangvizsgálatot is végezhetnek. Az eredményt a vizsgálatot követően kapod kézhez, vagy az EESZT felületén találod meg.
Ha a diagnózis: rák
„A korai diagnózis ma már nem ítélet, hanem lehetőség. Minél előbb azonosítjuk ugyanis a betegséget, annál jobb eséllyel gyógyítható. A cél minden esetben, hogy az érintettek gyorsan, átlátható betegúton jussanak el a személyre szabott terápiáig” – mondta Dr. Dank Magdolna.
Az emlődaganat esetében a műtétet gyakran gyógyszeres kezelés előzheti meg, amelyet szükség esetén sugárkezelés, hormonkezelés egészíthet ki. Számos új, innovatív terápiát hagytak jóvá az elmúlt néhány évben, így a betegek kilátásai még a magasabb kockázatú esetekben is nagymértékben javultak. Minden innovációs törekvés abba az irányba mutat, hogy egyre célzottabb kezelésekkel nemcsak tovább, hanem jobban élni is segítsenek az érintetteknek.
A polihisztorok kora lejárt, egyetlen orvos már nem képes dönteni egy beteg terápiájában, ezért van mindig a beteg mögött egy szakmai team: sebész, patológus, radiológus, onkológus és pszichológus fog össze érte
– avatott be a szakember.
A gyógyuláshoz nem csupán a kezelések időzítése fontos. Lényeges lépés lehet már a diagnózis megszületésekor olyan betegszervezethez, klubhoz csatlakozni, amelynek tagjai ugyanezen mentek keresztül. „A diagnózistól az első beavatkozásig eltelt idő a prehabilitácó. Ilyenkor hatalmas a közösség, a sorstársak ereje. Senki más nem képes annyit segíteni, mint egy betegtárs, aki egyetlen szóval, mozdulattal többet tehet, mint akár a legjobban kommunikáló orvos” – húzta alá Dr. Kordáné Dr. Horváth Orsolya, az Országos Onkológiai Intézet Rehabilitációs Részlegének vezető főorvosa.
Így előzheted meg a mellrákot
Az emlőrákos esetek kialakulásának mintegy 40 százaléka megelőzhető lenne az életmóddal kapcsolatos ajánlások betartásával.
- Tartsd szinten a testsúlyod, ne hízz el!
- Mozogj rendszeresen!
- Kerüld az alkoholt és a cukros üdítőket!
- Ne dohányozz!
- Táplálkozz egészségesen! Fogyassz minél több zöldséget, gyümölcsöt, sovány tejterméket, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket és némi sovány húst, halat!