Egyre többször okoz rákot az elhízás

Huszonöt éven belül több brit nő lesz rákos elhízás, mint dohányzás miatt.

Nagy-Britanniában jelenleg a nőket érintő, megelőzhető rákos esetek 12 százaléka függ össze a dohányzással, és 7 százaléka azzal, hogy a páciens túlsúlyos vagy elhízott. Azonban mivel a dohányzók száma visszaszorulóban van, az elhízottaké pedig emelkedik, a szervezet szerint 25 év alatt eltűnik a két kiváltó ok közötti különbség - számolt be a jelentésről hétfőn a BBC News .

Iszonyúan sokba kerül az elhízás Az elhízás okozta betegségek kezelésének költsége 2025-re eléri az évi 1200 milliárd dollárt, ami majdnem tízszerese a mai magyar GDP-nek. Sajnos ebből mi is átlag felett vesszük ki a részünket. Kattintson a részletekért!

A nőkre nagyobb veszélyt jelent az elhízás

A Rákkutató szervezet számításai szerint 2035-re a daganatos betegségek kialakulásának 10 százaléka kapcsolható majd a dohányzáshoz - 25 ezer megbetegedés -, mintegy 9 százalékot, 23 ezer megbetegedést pedig a túlsúly okoz. A trend folytatódása esetén 2043-ra már több megelőzhető rákos megbetegedést okoz majd a nőknél a túlsúly, mint a dohányzás.

A brit férfiaknál hosszabb időbe telik majd, hogy az elhízás okozta rákos esetek száma meghaladja a dohányzással összefüggő megbetegedésekét, mivel Nagy-Britanniában több férfi dohányzik, mint nő.

Huszonöt év múlva több nő lesz rákos az elhízás, mint a dohányzás miatt
Huszonöt év múlva több nő lesz rákos az elhízás miatt

A brit férfiak között nagyobb arányú az elhízottak száma, mint a nők körében, ugyanakkor a nők esetében az elhízottság erősebb motívuma a rák kialakulásának, mint a férfiaknál. A jelentés szerint a dohányzás egyebek mellett akut mieloid leukémiát , tüdő-, hólyag-, bél-, nyaki, hasnyálmirigy- és gyomorrákot okozhat. A túlsúlyhoz vagy elhízottsághoz köthető daganatos betegségek közé tartozik a bél-, epehólyag-, vese-, máj-, mell-, petefészek- és pajzsmirigyrák is.

Linda Bauld, a szervezet rákmegelőzési szakembere hangsúlyozta, hogy a brit kormánynak a dohányzás visszaszorítása tapasztalataira építve kellene fellépnie a túlsúlyproblémák okozta rákos megbetegedések megelőzése érdekében. Mint rámutatott: a túlsúlyos gyermekekből ötször nagyobb eséllyel válik túlsúlyos felnőtt.

A szakember olyan megelőző intézkedések bevezetését javasolta a gyermekek védelmében, mint a gyorsételek este 9 óra előtti reklámozásának tiltása, valamint az ártámogatások korlátozása a kevésbé egészséges élelmiszerek esetében. Bauld ugyanakkor megjegyezte, hogy a dohányzás visszaesése viszont ünneplésre ad okot. "Azt jelzi, hogy évtizedek figyelemfelkeltő munkája, amely a dohányzás egészségügyi kockázataira világított rá, továbbá az erős politikai fellépés, beleértve az adóemelést és a dohánymarketing eltávolítását, valamint a nyilvános zárt helyeken való dohányzás betiltását, megtérült" - emlékeztetett.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra