Egyre gyakoribb a rák a fiatalok körében

A fejlett világban egyre több fiatalnál diagnosztizálnak valamilyen daganatos megbetegedést. A pontos okok egyelőre ismeretlenek, de több kutatás is próbálja kideríteni.

Drámai adatokra hívta fel a figyelmet a Washingtoni Egyetem Orvosi Karához tartozó Egészségügyi Mérések és Értékelések Intézet - írja a Portfolio. Az iparosodott országokat tömörítő G20 csoport országainak lakosai között az elmúlt három évtizedben a rákos megbetegedések aránya a 25-29 évesek körében gyorsabban nőtt, mint bármely más korcsoportban, 1990 és 2019 között 22 százalékkal. A 20-34 évesek körében 30 éves csúcson van a daganatos megbetegedések aránya.

Nem tudni, miért ilyen sok a rákos fiatal

Bizonyos daganattípusok előfordulása között is jelentős különbség figyelhető meg. Jelentősen, 70 százalékkal nőtt például a vastagbélrákos esetek száma a 15-39 évesek körében a vizsgált, közel 30 éves időszak alatt. Az Amerikai Rákellenes Társaság elemzése szerint idén a vastagbélrákos esetek 13 százaléka és a halálesetek 7 százaléka az 50 év alattiakat érinti majd. A negyven évnél fiatalabbak körében az összes rákos megbetegedés 24 százalékkal növekedett.

gyermekorvos, betegség
Egyre nagyobb veszélyben a fiatal generáció. Fotó: Getty Images

A tendencia nem figyelhető meg minden korcsoportban, a 75 év felettiek körében például a 2005 körüli csúcsértékhez képest csökkent az esetszám. A kutatóknak nincs végleges magyarázatuk arra, hogy miért tűnnek az életük virágkorában lévő emberek a korábbi generációk azonos korú fiataljaihoz képest jelentősen sérülékenyebbnek a betegséggel szemben. Valószínűsítik ugyanakkor, hogy az életmód és a megváltozott táplálkozási szokások is jelentős szerepet játszhatnak ebben.

Frank Sinicrope, az amerikai Mayo Klinika onkológusa és gasztroenterológusa rámutat a gyermekkori elhízásra, amely "az elmúlt 30 évben egyre elterjedtebbé és problémásabbá vált". Önmagában azonban ez sem eredményezhet ilyen szintű romlást a statisztikákban a szakember szerint. Más elméletek azt taglalják, hogy a mikrobiom - a bennünk, főként a bélrendszerben élő mikrobák - változásai növelik a rákra való fogékonyságot. A Financial Times szerint a korai rákbetegségek okait több kutatócsoport is vizsgálni kezdte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.