Egy rejtőzködő betegség az aluljáróban

A betegségből felgyógyult Sarnyai Eszter modell (a hazai Limfóma Klub háziasszonya) vállalta fel, hogy a Limfóma Világnapján szeptember 15-én a Metró Deák téri megállójában koordinálja a betegséggel kapcsolatos rendezvényt.

A Limfóma Kontroll Pontban déli 12 órától hematológus szakorvosok tanácsadással és egy rendhagyó kiállítással várják az érdeklődőket. A Limfóma Kontroll Pont fővédnöki posztját a népszerű színművész, Csányi Sándor vállalta el.

A limfóma, a nyirokrendszer rosszindulatú daganata, eredményesen kezelhető betegség, ennek ellenére sajnos sokan későn, előrehaladott állapotban kerülnek szakorvoshoz, így gyógyulási esélyeik is jelentősen csökkenek. Magyarországon évente körülbelül 2500 új beteget diagnosztizálnak.

A limfóma nem tartozik a közismert, gyakori daganatos megbetegedések közé. Rejtőzködő, általános tünetegyüttese miatt időnként még a szakemberek is csak hosszas kivizsgálást követően gondolnak erre a kórra. Így értékes idő veszhet el a kezelés megkezdéséig, hiszen a korszerű, időben megkezdett terápiával a limfóma bizonyos típusai már 40-80 százalékban véglegesen meggyógyíthatóak. Az egyéni túlélési esélyt alapvetően az határozza meg, hogy a betegség milyen kiterjedt, milyen stádiumban észlelik a tüneteket és a beteg mikor fordul orvoshoz. Kezelés nélkül a túlélés esélye altípusonként néhány hónaptól akár évtizedekig is tarthat.

A nyirokrendszer sejtjei, a limfociták (immunsejtek), minden szervünkben (pl. lép, csontvelő, tüdő, gyomor, máj, bélrendszer, vagy néha az agy) megtalálhatóak, így nem csoda, hogy a tünetek is igen szerteágazóak lehetnek. Egyes altípusai leginkább a fiatal felnőtteket érintik, míg mások az idős korra jellemzőek.

A diagnózis felállítását késleltetheti, hogy a betegek többsége panaszmentes, vagy olyan tüneteik vannak, amelyek más, kevésbé veszélyes betegségeknél is jelentkeznek. A leggyakoribb jelek: a tartós, vagy visszatérő láz, erős éjszakai izzadás, akaratlan és jelentős fogyás, fáradékonyság, étvágytalanság és a nyirokcsomók megnagyobbodása. A nem nyirokcsomókból, hanem más helyről kiinduló limfóma a megbetegedett szervre jellemző panaszokat okoz, így például a gyomorban kifejlődő betegség hasi fájdalmakat, emésztési zavarokat, míg a mellűri limfóma köhögést, nehézlégzést okozhat.

A rendezvény a Magyar Rákellenes Liga megbízásából, a Roche (Magyarország) Kft. szakmai támogatásával valósul meg, a Daylight Kommunikációs Intézet gondozásában.

Az alábbi témákban hallhatnak majd előadásokat:

• A limfómás megbetegedések hazai előfordulása

• Hodgkin-kór

• Indolens non-Hodgkin limfóma

• Agresszív non-Hodgkin limfóma

• Krónikus limfoid leukémia

• Őssejt transzplantáció a limfómák gyógyításában

• A kezelések mellékhatásai és életmódbeli tanácsok

• Alternatív gyógyszeres kezelések daganatos megbetegedésekben

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!