Csökkenti a bélpolipok kialakulásának veszélyét a rendszeres testmozgás

Az aktív életet élő, rendszeresen sportoló embereknél harmadára csökkenhet annak a veszélye, hogy polipok alakuljanak ki a bélrendszerükben - állítják egy új tanulmány szerzői.

A St. Louis-i Washington Egyetem orvosi karának szakértői összesen húsz kutatás adatait vetették egybe. Azt találták, hogy a rendszeresen sportolóknál 16 százalékkal csökken a bélpolip kialakulásának esélye, míg a nagyobb méretű, könnyen daganattá fejlődő polipok esetében ez az arány már 30 százalék. Ez az eredmény alátámasztja azt a korábbi kutatást, melyben megállapították, hogy a rendszeresen sportolók akár 25 százalékkal csökkenthetik a béldaganat kialakulásának esélyét.

"A mozgásnak nagyon sok előnye van, többek között jót tesz az immunrendszernek, csökkenti a belek gyulladását és a vércukor szinten tartásában is segít. Ezek a tényezők mind szerepet játszanak a bélpolipok kialakulásában" - mondta Kathleen Wolin professzor, a kutatás vezetője.

A tanulmány a British Journal of Cancer című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!