Az élelmiszerek karcinogén anyag tartalma

Az átlagemberek körében, a hétköznapi életben gyakran felmerül, hogy a "természetes" tápanyagok fogyasztása azért egészséges, mert a bennük található alkotóelemek, vegyületek még a daganatok, illetve akár más betegségek ellen is védő hatással rendelkeznek. Ezzel szemben dr. Poh-Gek Forkert sejtbiológus és munkatársainak kutatásai során az igazolódott, hogy az olyan mindennapi, bárki által gyakran fogyasztott táplálékban, mint amilyen a sajt, a joghurt, a kenyér vagy a bor, nyomokban ki lehet mutatni daganat kialakulását elősegítő (karcinogén) anyagot. A sok fokhagymát tartalmazó étrend ezzel szemben kedvező hatású lehet.

Dr. Forkert megfigyelése szerint a "természetes" eredetű táplálékokban található karcinogén anyagok hatására módosul, torzul a sejtek örökítő anyaga, ami elősegíti a kóros sejtburjánzást, a tumor kialakulását.

A kutatók munkájuk során egereken vizsgálták a vinil-karbamát hatását. Ez a vegyület etil-karbamát származék, egy olyan melléktermék, amely az alkoholtartalmú italok, valamint a sajtok, joghurtok gyártása során keletkezik, de a dohányban is megtalálható. Az említett szert 1950 és 1975 között Japánban betegek millióinak adták egy fájdalomcsillapító gyógyszer egyik hatóanyagaként. Adatok azonban nem szólnak arról, hogy ennek nyomán kiugróan megnőtt volna a tumorbetegek száma Japánban.

A kutatók tanulmányukban annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy nem kell tartani az elfogyasztott élelmiszer esetleges karcinogén hatásától, mivel a sejtbiológiai vizsgálatok alapján az is állítható: a csekély mennyiségben fogyasztott karcinogének - nagy valószínűséggel - nem jelentenek rákos kockázatot - olvasható a kanadai egyetemi honlapon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!