A mellrákkal így lehet együttélni

Mellrákkal küzdő magyar nők üzenetei is olvashatóak "Az Erő hangjai" című nemzetközi kiállításon.

Daganatos betegséggel együtt élni szörnyű kihívást jelent minden érintettnek. Szerencsére napjainkban a rákos megbetegedések jelentős része, különösen az emlőrák (még akkor is, ha már áttétek alakultak ki) krónikus betegséggé válhat - vagyis túlélhető, és ami szintén fontos, jó életminőség is biztosítható a betegeknek.

Az emlőrák jelei: ismerje fel időben! A betegség megelőzésének van néhány alapelve, amelyeket egészen fiatal kortól érdemes megszívlelni, majd ennek megfelelően időnként oda kell figyelni testünkre, és megvizsgálni. Kattintson a részletekért!

Így élik meg betegségüket a magyar nők

Meg kell változtatni a gondolatainkat is a rákról: hinni kell benne, hogy a betegséggel együtt lehet élni. Mindez csak úgy tud megvalósulni, ha kellő információ birtokában vagyunk, és amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiteles és megbízható információkat kaptunk, illetve kerestünk.

A mellrákban szenvedő betegek megsegítésére alakult Pink Bolero Egyesület egyénre szabható kiadvánnyal segítené a mellrákban szenvedő betegek tájékoztatását és a társadalmi segítségnyújtást. A Kutatópont piackutató Kft. 2017 decemberében az áttétes mellrákkal küzdő magyar nőket kérdezte a Novartis megbízásából, és ez a kutatás azt mutatta, hogy a mellrákkal küzdő nők úgy érzékelik, nem jutnak elegendő információhoz betegségükkel kapcsolatban.

Többségük a hiteles és megbízható forrásból származó tájékoztatást hiányolja, de a társadalom megbecsülése is komoly pszichés támogatást jelentene a betegeknek. Ebben nyújt segítséget a Pink Bolero Egyesület a Mellrák Ellen jelenleg készülő kiadványa, amely a megfelelő és igazoltan alátámasztott információk, tanácsok, vélemények mellett grafikai eszközökkel, piktogramokkal is bemutatja a beteg által feltett kérdésre a válaszokat, illetve ehhez járul hozzá az ittvagyunkmost.hu weboldal is. A kiadványt "Az Erő hangjai" című nemzetközi kiállításon mutatták be, amelyen magyar nők inspiráló, pozitív üzenetei is olvashatóak.

Az Erő hangjai című kiállításra magyar betegek is elküldték üzeneteiket
Az Erő hangjai című kiállításra magyar betegek is elküldték üzeneteiket

"Az Erő hangjai" elnevezésű fotókiállítás 2015-ben indult Portugáliából azzal a céllal, hogy a betegek megosszák egymással tapasztalataikat, ezzel erőt és pozitivitást adva a többi mellrákkal küzdő nőnek. Az egyedülálló kiállítás könnyedséggel mutatja meg a valóságot azokról, akik emlőrákkal küzdenek, így hívva fel a figyelmet az emlődaganattal küzdők társadalmi megbecsülésére, elfogadására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!