A hagyma bámulatos hatása

Kisebb a veszélye a vastag- és végbélrák kialakulásának azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak hagymaféléket - derült ki egy friss kutatásból.

A hagymafélék a hazai gasztrokultúra szerves részét képezik már évszázadok óta, és nagyon sok hagyományos magyar étel fontos alapanyagaként szolgálnak. Nem csak az ízük miatt érdemes azonban fogyasztani, hiszen nagyon egészséges zöldségek: nagy arányban tartalmaznak például C-vitamint, B6-vitamint, folsavat, káliumot és mangánt is. Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint pedig a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásától is védhet a rendszeres hagymafogyasztás.

A végbélrák lehetséges tünetei A végbélrák a ritkábban kialakuló rákfajták közé tartozik. A nőket gyakrabban érinti, mint a férfiakat, és köztük is leggyakrabban a 60 év feletti korosztályt. A dohányzás növeli a betegség kialakulásának kockázatát. Kattintson a részletekért!

A hagyma így hat a szervezetünkre

Az Asian-Pacific Journal of Clinical Oncology című lapban közzétett tanulmány szerint a kutatók 833 vastag- illetve végbélrákos beteget, illetve nagyjából ugyanennyi egészséges embert vizsgáltak meg. Az alanyoknak kérdőíveket kellett kitölteni az életmódjukról és táplálkozási szokásaikról, majd összevetették a kapott eredményeket a demográfiai hátterükkel és az egészségi állapotukkal.

A rendszeres hagymafogyasztás bizonyos daganatoktól is védhet (Fotó: 123rf)
A rendszeres hagymafogyasztás bizonyos daganatoktól is védhet (Fotó: 123rf)

A hagymafogyasztásnak jól látható hatása volt bizonyos daganatfélék kialakulására. A vastagbélrák, illetve a végbélrák kialakulásának az esélye 79 százalékkal alacsonyabb volt a rendszeres hagymafogyasztóknál - ráadásul minél több hagymát ettek, annál védettebbek voltak. A tanulmány szerint a pozitív hatáshoz legalább évi 16 kiló hagymafélét kell elfogyasztani.

Forrás: Wiley Online Library

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!