A fiatalokkal végez ez a ráktípus

Egyre gyakoribb a bélrák a fiatal korosztály körében - derült ki az amerikai rákkutató társaság (American Cancer Society, ACS) tanulmányából, amelyet 43 ország adatai alapján készítettek.

Korábban is végeztek már olyan kutatást, amely az 50 év alatti felnőttek bélrákos megbetegedéseinek növekvő számára utalt, az eredmények azonban csak egyes országokra és régiókra vonatkoztak. Az új kutatás viszont 20 és 49 év közötti, valamint az 50 év feletti korosztályban előforduló bélrákos esetek adatait foglalja össze 43 országban, tehát globális áttekintést ad.

rák, daganat, bélrák, daganatos megbetegedés, rákos beteg,
Egyre gyakoribb a bélrák a fiatal korosztály körében. Fotó: iStock

Veszélyben a fiatalok

Az eredmények szerint Dél-Koreában 2008 és 2012 között évente 100 ezer 50 év alattiból 12,9-nél jelentkezett bélrák. Ezzel az ország a fiatal felnőttek megbetegedési arányát tekintve listavezető. Azonban fiatalabbak körében még mindig alacsonyabb a béltumor kockázata, mint idősebbek esetében. Az 50 felettiek körében regisztrált bélrákos esetek aránya Szlovákiában a legmagasabb, 100 ezer főre 192,5 eset jut. A legkevesebb eset az indiai Csennaiban van, ahol 100 ezer főből 27,5-nél alakul ki ez a ráktípus.

Feltárták a bélrák genetikai okait - részletek itt!

A kutatók figyelmét leginkább az egy évtizeden belül tapasztalható változások keltették fel, amelyet 36 ország esetében mutatott ki a vizsgálat. A bélrákos esetek aránya az 50 év alattiaknál 14 országban stabil maradt, három országban - Ausztriában, Olaszországban és Litvániában - visszaesett, 19 országban azonban emelkedett a kockázat. Ezen belül 9 országban - Ausztráliában, Dániában, Németországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Új-Zélandon, Svédországban, Szlovéniában és az Egyesült Államokban - a fiataloknál tapasztalt emelkedés mellett az idősek esetében csökkent vagy stagnált a bélrákos esetek aránya.

A fiataloknál regisztrált betegségek okairól egyelőre keveset tudnak a kutatók. A tanulmány szerzői szerint viszont sokat számíthat az, hogy megváltoztak az emberek táplálkozási szokásai . Sok országban áttértek a nyugati életmódra, így elterjedtek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek és a gyorsételek. A gyerekeknek gyakran adott antibiotikumok is állhatnak a háttérben, valamint folynak a viták a túlsúly szerepéről is.

Egyes szakemberek szerint a bélrákszűréseknek is köszönhető, hogy több iparosodott országban visszaesett az idősebbek körében a megbetegedések száma. Az osztrák szakértők azonban azt javasolják, hogy az 50. életévtől mindenki menjen el tízévente kolonoszkópiára, vagyis béltükrözésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.