Karácsonyi menü cukorbetegeknek

Az egész éves hajtás után karácsonykor szeretjük végre kicsit elengedni magunkat, a gondjainkat. Ez az időszak a szeretteinkkel töltött időről, az ajándékozásról és nem utolsósorban az önfeledt lakomákról szól. A közkedvelt ünnepi fogások és sütemények ugyanakkor komoly fejtörést okozhatnak a cukorbetegek számára.

Becslések szerint több százezer cukorbeteg él Magyarországon, a fel nem ismert, illetve korai stádiumban járó esetekkel együtt pedig számuk akár az egymilliót is meghaladhatja. A legtöbb családban tehát alighanem akad legalább egy családtag, aki karácsonykor sem ehet kedvére azt és annyit, amennyit csak megkíván, mert oda kell figyelnie az előírt szénhidrátdiétára. Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők ne élvezhetnék az ünnep ízeit, egy kis tudatossággal ugyanis bátran átadhatják magukat a kulináris élvezeteknek. Ha pedig vendéglátóként okosan tervezzük meg a menüt, úgy még inkább megkönnyíthetjük diabéteszes szeretteink számára, hogy nekik se okozzon bosszúságot a karácsonyi terített asztal látványa.

Egy kis tervezéssel cukorbetegeknek is könnyen készíthetünk megfelelő karácsonyi menüt
Egy kis tervezéssel cukorbetegeknek is könnyen készíthetünk megfelelő karácsonyi menüt. Fotó: iStock

Mire kell figyelni a főételnél?

Miért fontos a karácsonykor együtt töltött idő? Részletek itt.

Reálisan aligha várható el bárkitől, hogy az ünnep idején is odafigyeljen a kalóriákra, de abból még nem is lesz feltétlenül nagy baj, ha - kizárólag - erre a néhány napra kicsit kevésbé vesszük szigorúan az egészséges testsúly megőrzését, elérését. Sokkal fontosabb szempont ugyanakkor a szénhidrátok mennyisége. Jó hír, hogy hagyományos karácsonyi ételeink egy része kifejezetten szegény szénhidrátban.

A töltött káposzta hozzávalói közül például szinte csak a rizzsel és a tejföllel kell érdemben számolni, a káposzta szénhidráttartalma ugyanis rendkívül alacsony: egy nagy, több mint 1,2 kilogramm tömegű káposztafejben is csupán mintegy 70-75 gramm szénhidrát található, aminek valamivel több, mint a fele cukor. Bátran kerülhet tehát főfogásként egy nagy kondér töltött káposzta az asztal közepére, ha viszont valaki szeret hozzá kenyeret fogyasztani, úgy fehér kenyér helyett tegyünk ki inkább teljes kiőrlésű kenyeret mellé. Persze ízlése is válogatja, de mivel nem tartalmaz rizst, még jobb választás lehet a székelykáposzta.

Ugyancsak sok házban kerül karácsonykor halhús terítékre. Ez egy kifejezetten jó szokás, mivel a hal rendkívül egészséges húsfajta, miközben éves fogyasztásunk messze elmarad a kontinentális átlagtól. Ami pedig a gasztronómiát illeti, a tradicionális irányvonalak lényegében a halászlé és a rántott halszelet között oszlanak meg. Előbbi cukorbetegek számára is remek választás, mivel elenyésző a szénhidráttartalma, különösen, ha nem teszünk bele tésztát. Szigorúan csak e szempontból, de érdemes tehát elsősorban a szegedi receptet követni, nem pedig a bajait. Eközben a rántott hal már egy fokkal problémásabb, mivel a bundát alkotó liszt és zsemlemorzsa szinte önmagában is felér egy körettel a szénhidrátok tekintetében. Ezt azzal ellensúlyozhatjuk, ha köretként nem hasábburgonyát, hanem például párolt zöldségeket, salátát vagy savanyúságot kínálunk hozzá.

Persze nemcsak a rántott halra, hanem minden egyéb sültre is igaz, hogy jobb, ha nem rántva, hanem egyéb módon elkészítve kerülnek az ünnepi asztalra, köretként pedig adjunk melléjük valamilyen könnyedebb, zöldségekre épülő alternatívát. A burgonya, a rizs, a tészta vagy éppen a nokedli egyaránt jelentős mennyiségű gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmaz, ezáltal megnehezítheti egy diabéteszes beteg számára, hogy hatékonyan kontrollálja a vércukorszintjét. Mindazonáltal ezek a köretelemek sem tiltottak, de mindenképpen fontos, hogy mértékletesen fogyassza ezeket a cukorbeteg, amihez nagy segítség, ha van mellettük más választási lehetőség is.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb szénhidrátot a köret jó megválasztásával spórolhatjuk meg. Szintén fontos szempont, hogy lehetőség szerint ne ízesítsük főételeinket cukorral, mézzel vagy aszalt gyümölcsökkel, továbbá adott esetben a liszttel is érdemes csínján bánni, illetve inkább teljes kiőrlésű típust használni.

Desszert és alkohol

A fentiekből is látszik, hogy egy kis tudatossággal és mértékletességgel a karácsonyi főfogások nem okoznak problémát a cukorbeteg diétájának betartásában, a sütemények és egyéb nassolnivalók viszont már jóval több kockázatot rejtenek magukban. Még a hagyományos sós sütik is magas arányban tartalmaznak gyorsan felszívódó szénhidrátokat, az édesek pedig jellemzően tele vannak cukorral, így nagyon hirtelen meg tudják dobni a vércukorszintet. A cukormentes sütemények zöme is tartalmaz cukrot, legfeljebb más típusút, tehát ezekből sem ajánlott egy-két kis szeletnél többet enni. Nassolnivalóként érdemes inkább kipróbálni felszeletelt nyers zöldségeken, például sárgarépán, uborkán és szárzelleren alapuló mártogatósokat. Egy guacamole , egy sajtszósz vagy egy salsa szósz is izgalmassá és kapóssá tud tenni egy ilyen tálat, aminek a szénhidráttartalma is nagyságrendekkel kisebb, mint a pogácsáké vagy a bejglié.

Ugyancsak sok gondot okozhatnak az alkoholos italok. Maga az alkohol gyors ütemben tudja csökkenteni a vércukorszintet, ezáltal fokozza a cukorbetegek körében közismert "hipózás", azaz a hipoglikémia , avagy alacsony vércukorszint rizikóját. A röviditalok éppen ezért kerülendőek cukorbetegek számára, ha pedig mégis meginnának egyetlen pohárral az ünnepre való tekintettel, úgy fontos, hogy fogyasszanak mellé egy kevés szénhidrátot is. A különféle koktélok, likőrök és édes borok eközben azért nem ajánlottak, mert magas szénhidrát-, illetve cukortartalmuk révén - akárcsak a sütemények - hamar meg tudják dobni a vércukorszintet, amit a bennük lévő alkohol sem ellensúlyoz. Diabétesz mellett elsősorban csak a sörök és a száraz borok, pezsgők jöhetnek szóba, de ezek is csak mértékkel, legfeljebb egy-két pohár erejéig.

Mérjen gyakrabban!

Mivel karácsonykor étkezésünk nagy valószínűséggel eltér a megszokott mennyiségektől és rendszerességtől, ezért javasolt, hogy a cukorbeteg a szokásosnál gyakrabban mérje vércukorszintjét. Tanácsos a mérést egy órával a nagyobb étkezések előtt és után is elvégezni, ha pedig magas értéket mutat az eszköz, akkor kicsit visszafogni a fogyasztást, illetve jobban odafigyelni a diéta betartására. Ezzel együtt fontos, hogy ne stresszeljük túl sem a helyzetet! Ha valaki az év többi napján követi a kezelőorvos által előírtakat, akkor két-három napnyi lazábban vett eszem-iszom nem fog nagy bajt okozni. Többet ér egy hajszálnyival magasabb vércukorértékekkel társuló, viszont önfeledt, boldog karácsony szeretteink körében, mint egy jó értékeket hozó, de bosszankodással, sóvárgással teli ünnep.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra