Ezek a panaszok jelezhetik előre a cukorbetegséget

Akár a cukorbetegség kialakulása szempontjából csupán magasabb kockázati csoportba tartozóknál is kimutathatóak lehetnek annak egy gyakori szövődménye, a neuropátia jelei – derült ki egy friss hazai kutatásból.

A Semmelweis Egyetem szakemberei a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának fokozott kockázata és az idegbántalmak diabétesz előtti megjelenése között kerestek összefüggést. Mint az a felsőoktatási intézmény keddi közleményében olvasható, vegetatív és érzőidegrendszert érintő zavarok nemcsak cukorbetegeknél, hanem azoknál is kimutathatók, akik vércukorszintje a normális értékhatárnál magasabb, de még nem éri el a cukorbetegség kritériumát – ez az úgynevezett prediabétesz. Azt viszont mindeddig nem vizsgálták, hogy vajon a neuropátia jelei olyanoknál is észlelhetőek lehetnek-e, akik bár a cukorbetegség szempontjából közepes vagy magas kockázati csoport tartoznak, de ezzel együtt egészségesek.

cukorbetegség, vércukormérés
Idegbántalmak akár a cukorbetegséget megelőzően is jelentkezhetnek már az érintetteknél. Fotó: Getty Images

„A kutatás során arra voltunk kíváncsiak, mi történik, ha azoknál keresünk neuropátiára utaló jeleket, akiknél a szénhidrát-anyagcsere megváltozását előidéző kockázati tényezők jelen vannak, de hivatalosan még nem beszélhetünk diabétesz előtti állapotról” – idézi a közlemény dr. Körei Annát, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának adjunktusát, a Frontiers in Endocrinology című folyóiratban megjelent tanulmány első szerzőjét. Hozzátette, ilyen rizikófaktor például a magas vérnyomás és a magas vérzsírértékek, amelyek cukorbetegeknél és a prediabétesz állapotában összefüggenek a neuropátia jelenlétével.

A kutatók a betegek kiválasztásához egy széles körben – háziorvosok és szakorvosok által itthon és világszerte – használt kockázatbecslő módszert alkalmaztak. A FINDRISK egy kérdőív, amely életmódbeli és egészségügyi tényezők alapján számítja ki, mekkora a valószínűsége annak, hogy valakinél a következő 10 évben cukorbetegség alakuljon ki. „A kérdőív szív- és érrendszeri kockázati tényezőket néz, ugyanis az idegbántalom (neuropátia) mikrovaszkuláris szövődmény. Mivel laborvizsgálatok nélkül szűri a diabéteszt, a hagyományos teszteknél költséghatékonyabb és pontossága sem marad el tőlük” – magyarázta dr. Kempler Péter egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának munkatársa, a tanulmány utolsó szerzője.

A FINDRISK a többi között rákérdez a válaszadó korára, testtömegindexére (BMI), gyümölcs- és zöldségfogyasztási szokásaira, fizikai aktivitására, magas vérnyomásra, haskörfogatra, illetve a családban előforduló 2-es típusú cukorbetegségre egyaránt. A válaszok alapján pedig 0 és 20+ pont között értékeli a válaszadót. Azoknál, akik a legmagasabb pontszámot kapják, 50 százaléka az esélye annak, hogy a következő 10 évben cukorbetegség alakul ki. „A kutatásban azokra fókuszáltunk, akiknél az érték 12 pont felett volt, de nem cukorbetegek, illetve nincs jelen a cukorbetegséget megelőző állapot sem” – magyarázta Kempler professzor. A 12 pont fokozott kockázatot jelent: az ezt elérőknél érdemes további laborvizsgálatokkal igazolni a diabétesz kockázatát.

„Az így kiválasztott résztvevőknél egyértelmű neuropátiás eltérést ritkán találtunk, ugyanakkor a normál tartományon belül sokszor, főként az autonóm paraméterekben az egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva minimális beszűkülést észleltünk, amely a – diabétesz vagy prediabétesz definícióját ki nem merítő – magasabb vércukorértékekkel is összefüggött” – mondta el dr. Körei Anna. Kitért rá, az érintettek egészségi állapotát feltétlenül fontos nyomon követni. „Az sem mindegy, miből adódik a 12 feletti pont” – mutatott rá dr. Kempler Péter. „Bizonyos paramétereken, például életkor vagy a cukorbetegség előfordulása a családban, nem lehet változtatni. Azonban az olyan életmódbeli tényezőkön, mint a túlsúly, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás hiánya vagy a magas vérnyomás, igen” – húzta alá. Mint mondja, az aktív(abb) életmód és a testsúlycsökkentés különösen hatékony lehet a korai időszakban.

A professzor szerint a kezdeti neuropátia intenzív életmódváltással akár visszafordítható, az előrehaladott állapot kezelése viszont nagymértékben függ a szénhidrát-anyagcserétől. „Célunk nemcsak a szénhidrát-anyagcsere zavara, hanem az annak kockázatával érintett egyének minél korábbi beazonosítása. Emellett fontos a rizikófaktorok (magas vérnyomás, elhízás, koleszterin) célértékre kezelése életmódváltással vagy szükség esetén gyógyszeres kezeléssel, hogy a diabétesz kialakulását és annak szövődményeit megelőzzük” – fogalmazott dr. Körei Anna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.