Ez is befolyásolja a COVID-19 súlyosságát

Azt már régóta tudjuk, hogy egyes krónikus betegségek - egyebek mellett a cukorbetegség is - megnövelik a súlyos COVID-19 kialakulásának, illetve a szövődmények miatti elhalálozásnak a kockázatát. Úgy tűnik azonban, hogy a rizikó szempontjából nagyon sokat számít, hogy 1-es vagy 2-es típusú diabétesszel küzdünk-e.

A kóházi kezelésre szoruló koronavírus -fertőzöttek közül nagyobb eséllyel halnak meg a 2-es típusú cukorbetegséggel küzdő személyek, mint azok, akik 1-es típusú diabéteszben szenvednek - állapította meg egy friss kutatás, amelynek részletei az EurekAlerten jelentek meg . Emellett több egyéb súlyosbító tényezőt is megneveztek a szakértők.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Nem mindegy, hogy 1-es vagy 2-es típusú diabétesszel küzdünk-e.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Fontos, hogy kezeltessük a diabéteszt

Több mint ezer COVID-19-beteg adatait vizsgálták meg brit kutatók. Az alanyok 7,5 százaléka intenzív osztályra került, 24 százalékuk pedig a kórházba szállítása után egy héten belül meghalt. A szakemberek megállapították, hogy a 2-es típusú diabétesszel küzdők 2,5-szer nagyobb eséllyel hunytak el a kórházba kerülést követő egy héten belül, mint az 1-es típusú cukorbetegséggel érintettek. Ennek oka valószínűleg az, hogy a 2-es típusú diabétesz jellemzően az idősebbek körében fordul elő, és több más kockázati tényezőt is maga után von.

Manapság az egyik legtöbb embert érdeklő kérdés az, hogy a fertőzés vajon ronthat-e hosszú távon a cukorbetegségen, illetve okozhatja-e közvetlenül a diabétesz kialakulását . Mutatjuk a szakértő véleményét.

A kutatók egyúttal felhívták a figyelmet a jól kordában tartott vércukorszint fontosságára: a diabétesz megfelelő kezelésével a koronavírus-fertőzés tünetei is enyhébbek lehetnek.

További rizikófaktorok is vannak

A tanulmány szerint azonban nemcsak a 2-es típusú diabétesz, hanem az idősebb életkor, a magas C-reaktív fehérje (CRP) kombinációja, és a krónikus vesebetegség is jelentősen növeli a COVID-19 halálos végkimenetelének esélyét. Emellett az is kiderült, hogy a testtömegindex (BMI) viszont - a korábbi feltételezésekkel szemben - nem igazán befolyásolja a fertőzés súlyosságát.

Észrevétlenül alakulhat ki egyeseknél 2-es típusú diabétesz a koronavírus-fertőzés után. Kutatók vizsgálják az okokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.