Eb-ezüstérmet szerzett a magyar DiaEuro válogatott

Ismét kiválóan szerepelt a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott, és a tavalyi ezüstéremhez hasonlóan idén is második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal Európa-bajnokságon.

Ezüstérmes lett a magyar cukorbeteg labdarúgó válogatott a július 19-től 26-ig tartó, Kolozsváron megrendezett DiaEuro futsal Európa-bajnokságon. A 16 induló közül egyedül a román válogatott tudott a magyar csapat fölébe kerekedni. A Hevesi Tamás vezette csapat a tavalyi megmérettetésen ugyancsak második helyezést ért el, ám a mostani teljesítményük azért is kiemelkedő, mert ezúttal a mezőny minden korábbinál erősebb volt és kétszer annyi csapat lépett pályára, mint a bajnokság első évében, 2012-ben.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ez volt az eddigi legerősebb Európa-bajnokság. Mi vagyunk az egyetlen válogatott, amely az elmúlt 3 évben minden döntőben ott volt. Folytatjuk a munkát, a cél a jövő évi bajnoki cím”– nyilatkozta Hevesi Tamás, a magyar DiaEuro válogatott kapitánya. Hozzátette: „nagyon köszönjük a magyar szurkolóknak, hogy végig velünk voltak, rengeteget jelentett a támogatásuk”.

A magyar válogatott annak ellenére szerepelt sikeresen, hogy több kulcsjátékosát is hiányolni kényszerült: a kapus Gremsperger Gábor, és a mezőnyjátékos Rezessy Bálint is több mérkőzést kénytelen volt kihagyni egy vírusos megbetegedés miatt. A páratlan csapatjáték azonban segített felülkerekedni a nehézségeken.

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár is gratulált a magyar cukorbeteg válogatott teljesítményéhez, aki az idei évtől, a csapat nagyköveteként vállalta el a csapat, és egyben a magyar cukorbetegek ügyének népszerűsítését:

Ezüstérmes lett a magyar cukorbeteg labdarúgó válogatott a DiaEuro futsal Európa-bajnokságon

„Szívből gratulálok a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott futsal Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmes helyezéséhez. A kiváló sporteredmény mellett, azt is köszönöm, hogy folyamatosan kitartó és hősies küzdelmet folytatnak az önmagunkért rendszeres testmozgás . Magyarország Kormánya, felismerve, hogy a rendszeres mozgás, testedzés hozzájárul a lakosság mentális és fizikai állapotának javításához, kiemelten támogat minden olyan kezdeményezést, amely közösségünk jövőjét, egészségét segíti.”

A magyar csapat sikeréhez, a virtuóz csapatjáték mellett a támogatók segítsége is kellett, többek között a Magyar Diabetes Társaságé és a Magyar Labdarúgó Szövetségé is.

A Nemzetközi Diabetes Szövetség adatai szerint Magyarországon megközelítőleg 1,5 millió, Európában pedig 56 millió ember érintett valamilyen formában a cukorbetegségben. A diabetes nagyarányú terjedése miatt a folyamatos tájékoztatás és az egészséges életmódra való nevelés világszerte kulcsfontosságú feladat. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!