Az inzulinrezisztencia a férfiakat is erősen érinti

HáziPatika

Amikor szóba kerül az inzulinrezisztencia, akkor a legtöbb esetben a PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma kapcsolódik a témához, ebből adódóan pedig az emberek úgy gondolják, hogy ez a betegség kizárólag a nőket érinti. Ez azonban nem igaz, hiszen a férfiak ugyanúgy szenvedhetnek ettől a betegségtől, még akkor is, ha nem is tudnak róla. A témában dr. Békési Gábor, a Budai Endokrin Központ endokrinológusa van a segítségünkre.

Az inzulinrezisztencia a férfiakat is érinti?

Az inzulinrezisztenciát (vagy rövidítve IR) gyakran a nőkhöz kötik. A tünetek, a zsíros, pattanásos bőr, vagy éppen a fokozott szőrnövekedés, a férfiak esetében nem számítanak kirívónak. Ezen tünetek ráadásul a PCOS-sel is kapcsolatban állnak, így ebben a kontextusban az erősebbik nem látszólag rögtön ki is esik a betegség lehetséges elszenvedőinek köréből.
A hajhullás és kopaszodás az IR tünetei, férfiaknál is, inzulinrezisztencia férfiak tünetek túlsúly magas vérnyomás cukorbetegség
A hajhullás éskopaszodásaz IR tünetei, férfiaknál is

Az IR nem csak a nőket érinti

A cukorbetegség előszobájaként is emlegetett kórnál a cukoranyagcsere nem tökéletes. A nem megfelelő étkezés, és a mozgásszegény életmód következtében a szervezetben folyamatosan magas lehet a vér cukorszintje. A glükóz (cukor) alapvetően nagyon fontos anyag, hiszen a sejtek belőle állítják elő a működésükhöz szükséges energiát. Ahhoz azonban, hogy a sejthártyán átjusson, a glükóznak egy hormonra, az inzulinra van szüksége. Ezt az anyagot a hasnyálmirigy speciális sejtjei termelik, és mennyisége a vér cukorszintjének megfelelően változik.

Életmódváltással kezelhető az inzulinrezisztencia

Azinzulinrezisztenciama már szinte népbetegségnek számít, mely az egész szervezet működésére hatással van, de akár 2-es típusú cukorbetegséggé is kinőheti magát. Hogyan segíti a gyógyulást a komplex kezelés? Kattintson!

A folyamatosan magas cukorszint azonban tartós extra munkára készteti a hasnyálmirigyet, ami így egy idő után kimerül, és nem képes megfelelő mennyiségű inzulinnal ellátni a szöveteket. A vérben keringő extra cukormennyiség pedig komoly gondokat képes okozni, nemtől, vagy akár életkortól függetlenül.

Az inzulinrezisztencia tünetei

A férfiak esetében természetesen a tünetek bizonyos pontokban eltérhetnek a nőkétől, míg másokban megegyeznek azokkal. A hajhullás például ilyen, ami viszont a férfiak esetében egy ritka jelenség. De a spermaszámra gyakorolt hatás már kifejezetten csak az erősebb nemre jellemző.
  • Túlsúly
  • Magas vérnyomás
  • Alacsony spermaszám
  • Terméketlenség
  • Kopaszodás
  • Merevedési zavarok, impotencia
  • Csökkent szexuális vágy és teljesítmény
  • Hasi hízás, akár "sörhas"
A tünetek, bár sokszor nem is vesszük észre őket, komoly bajra hívják fel a figyelmet, hiszen az IR kezeletlen esetben nem csak cukorbetegséggé fajulhat, de akár a hirtelen szívhalál is a következménye lehet.

Az inzulinrezisztencia diagnózisa és kezelése

A tünetek észlelése után a szakember cukorterheléses laborvizsgálattal állapítja meg betegség meglétét (nem csak a vércukor értékeket, hanem az inzulinszintet is nézik ilyenkor). Ha a betegség valóban jelen van, úgy mindenképpen életmódváltással kezdődik a kezelés. Az egészséges táplálkozás, és a pulzuskontrollált mozgás mellett a szakember dönthet gyógyszerek alkalmazása mellett is.

A kezelés mikéntjétől függetlenül a rendszeres ellenőrzés fontos, gyógyszeres kezelés esetén pedig elengedhetetlen.

Forrás: Budai Endokrinközpont
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén zavartalan napsütés várható, északkeleten és északnyugati képződhet kevés gomolyfelhő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag

Cukorbetegek közössége
Cukorbetegek közössége

A Cukorbetegek közösségébe szeretettel várunk minden cukorbeteget, családtagot és a téma iránt érdeklődőt.