Pattanások: gondolná, hogy vitamintól is lehet?

A B12-vitamin tehet arról, ha pattanásosak leszünk, állítja a University of California egy kutatócsoportja.

A húsban, halban, tojásban és tejtermékekben található tápanyag ugyanis aktivizálja a bőrben található baktériumokat, ennek hatására pedig az arra érzékeny embereken elkezdenek megjelenni a rettegett pattanások. Erről többet a Science Translational Medicine szaklapban publikált tanulmányból tudhatunk meg.

Azt ugyan már korábban is lehetett tudni, hogy a B12-vitamin hatására elkezdhetnek megjelenni a pattanások, de eddig még senki sem tudott rájönni ennek miértjére. Az új tanulmányból kiderül: a vitamin megváltoztatja a pattanás megjelenéséért felelős Propionibacterium anyagcsere-folyamatait, aminek hatására a baktérium gyulladáskeltő anyagot, ún. porfirint termel és ezt juttatja vissza a bőrbe.

B12-vitamin is okozhat pattanásokat

Ez viszont nem mindenkire jelent veszélyt, egyesek ugyanis sokkal fogékonyabbak ezen gyulladáskeltő anyagra, mint mások. Ezt más sem bizonyította jobban, mint az, hogy az első, tízemberes teszt során egy hét B12-szedés után csak egy emberen jelentek meg a pattanások .

A porfirinről amúgy régóta tudni, hogy a megfelelő hullámhosszúságú fény hatására úgy alakul át, hogy saját maga pusztítja el a gyulladásért felelős P.acne baktériumot, így oki kezelést természetesen könnyen végezhetünk aknetermelődés esetén.

Csak az ismétlés kedvéért: a vérszegénységet vagy idegrendszeri zavarokat eredményezhet.

Forrás: DailyMail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!