Ősszel ezért kell megnézeti az anyajegyeinket

Mivel a bőr pigmentált részei, így az anyajegyek még akkor is változhatnak a fény hatására, ha egész nyáron napvédő krémet használtunk, így az őszi hónapok a tökéletesen alkalmasak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket.

Dr. Borbola Kinga , az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus szerint nemcsak feltűnő tünetek esetén fontos a szűrés, hiszen néha az ártatlannak hitt képletek bizonyulnak rosszindulatúnak.

A bőrünk nem felejt

Ma már egyre többen tudomásul veszik, hogy nem bánhatunk felelőtlenül a bőrünkkel, hiszen a barnaságért, a leégésekért később még benyújthatja a számlát. Ugyanis a bőr minden napon töltött órát, valamint az UV-sugárzás káros hatását megőrzi, és tulajdonképpen összeadva raktározza. Vagyis minden egyes napozással és leégéssel egyre növekszik a bőrdaganatok későbbi kialakulásának veszélye.

Ősszel érdemes elmenni megvizsgáltatni az anyajegyeinket.
Ősszel érdemes elmenni megvizsgáltatni az anyajegyeinket. Fotó: Getty Images

Ez alól nem kaphatnak felmentést a szoláriumhasználók sem, ugyanis a szoláriumokban alkalmazott UVA tartományú fény szintén provokálja az anyajegyeket, és már az is igazolt, hogy az UVA is rákkeltő hatású. Ráadásul a bőr felső rétegein áthaladva a mélyebb rétegekben okoz károsodást, így a bőr idő előtti öregedését, a feszesség csökkenését okozza. Ma már több ország bőrgyógyászati szövetsége is elérte, hogy 18 év alatt tilos legyen a szoláriumhasználat, ugyanis bizonyított tény, hogy azonos fokú barnaság, függetlenül attól, hogy napfény vagy mesterséges fény hozta-e létre, ugyanakkora mértékű károsodást okoz a bőrben, és ugyanakkora bőrrákkockázatot rejt magában.

Az anyajegyek is barnulnak

Hány faktoros naptejet érdemes választani? Több felmérés szerint az emberek nagy része nincs tisztában saját bőrtípusával és azzal, mit jelent pontosan a napvédőkön feltüntetett faktorszám. Márpedig ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a megfelelő fényvédőt válasszuk és megóvjuk a bőrünket. Összefoglaljuk , mire érdemes figyelni, mielőtt kosarunkba rakunk egy naptejet.

Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak lehetnek: leggyakrabban néhány milliméteresek, világos- vagy sötétbarnák, kör alakúak vagy szabálytalanok, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Leginkább a bőrt érő UV-sugárzástól függően alakulnak ki, de egyes hormonális változásoknál, így például serdülőkorban és terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévőek sötétednek.

Az anyajegyek azonban a fény hatására is sötétedhetnek, vagyis, ha a bőr lebarnul, vele barnulnak a pigmentált részek, az anyajegyek is. Később, ahogyan a bőrszín kopik, úgy világosodhatnak az anyajegyek is. "Amikor lekopik a nyári színünk - még ha az nem is volt jelentősen eltérő a normál bőrszíntől -, minden bőrképlet a maga valójában lesz megfigyelhető. Vagyis az anyajegyek sem tűnnek már sötétebbnek, mint korábban, így természetes képet láthatunk. Különösen fontos ez, ha az évenkénti anyajegyszűrés kapcsán már készült fotódokumentáció a megfigyelés alatt tartandó anyajegyekről, így ugyanis nagyon jól kivehetők a változások. Ha pedig valaki változást észlel az anyajegyeinél, mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, hiszen az időben észlelt kóros folyamat felismerése életet menthet" - hangsúlyozta dr. Borbola Kinga.

Minden változást gyanúsnak kell tekinteni

A bőrön jelentkező anyajegyek többsége szabályos szélű, egyenletesen közép- vagy sötétbarnán pigmentált. Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi hirtelen változásokat tapasztaljuk.

  • Gyanús, ha megváltozik, egyenetlen lesz a színe. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
  • Óvatosságra intő jel, ha megváltozik a határa, terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
  • Az anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
  • Megváltozik a felszíne: korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, és az anyajegy viszketése, valamint vérzékenysége is ellenőrzést igényel.

"Külön érdemes figyelni az újként megjelenő bőrképletekre, foltokra. A melanoma ugyanis csupán az esetek kevesebb mint felében alakul ki korábbi anyajegyből, az esetek többségében az ép bőrfelszínen, újonnan jelentkezik, ezért fontos, hogy feltérképezzük a bőrünkön lévő anyajegyeket" - hívta fel a figyelmet a bőrgyógyász, hozzátéve: "sokan úgy vélik, csak a nagy, sötét, kiemelkedő képletek a veszélyesek. A szakember a kisebb, elmosódott anyajegyeket is megvizsgálja, hiszen ezekről is kiderülhet, hogy bazalióma vagy más, rosszindulatú elváltozás áll a háttérben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!