Mitől izzadhat a talpunk?

A verejtékmirigyek testünk teljes felszínén megtalálhatók, eloszlásuk azonban nem egyenletes, az egyik legsűrűbb terület a talpon található.

Miért izzadunk?

Ha azt veszi észre, hogy hirtelen többet izzad, vagy már egy ideje túlságosan kínozza a probléma, érdemes szakemberhez fordulni, ugyanis akár hormonzavar is lehet a hátterében .

Élettani szempontból az izzadás nagyon fontos a szervezet számára, ugyanis nemcsak a megfelelő hőmérséklet biztosításában vesz részt, hanem a szervezet méregtelenítésében is. Két fő típusát határozták meg, az egyik hőhatásra (a külső környezet hőmérsékletének emelkedésével), a másik pszichikai hatásra jelenik meg. Ez utóbbi esetben fokozott verejtékezéssel járhatnak a heves érzelmek, indulatok, így például a harag, a stressz, a félelem, az idegesség vagy az öröm is - ilyenkor elsősorban a homlok, a talp, a tenyér és a hónalj kezd verejtékezni. A túlzottan sok verejték termelődése mögött azonban a vegetatív idegrendszer szimpatikus idegeinek fokozott aktivitása áll (primer hyperhidrosis). Bár ez nem jár kockázattal, az életminőséget negatívan befolyásolhatja, akár a szociális kapcsolatok rovására is mehet.

Amennyiben a láb túlzott mértékben izzad, az az esetek nagy többségében hajlam kérdése
Amennyiben a láb túlzott mértékben izzad, az az esetek nagy többségében hajlam kérdése

Kóros verejtékezés

Izzadással - köztük a talpéval is - jár még a nehéz fizikai munka, bizonyos gyógyszerek (többek között a kortikoszteroidok), az alkoholizmus, a túlsúly és az elhízás, lázas megbetegedések, a diabétesz, vérszegénység, a terhesség, a sokkos állapot, pánikbetegség, szorongás, a szívelégtelenség, a köszvény és a reumás ízületi gyulladás, a Parkinson-kór, a pajzsmirigyhormonok megemelkedett szintje a vérben, de még a gerincvelő sérülése is. Kamaszkorban pedig a hormonháztartás hatására túlműködő izzadságmirigyek okozzák a fokozott izzadást még a talpakon is. Ha a kóros izzadás valamilyen betegség kísérőjelensége, akkor először magát az alapbetegséget szükséges kezelni. Ebben az esetben szekunder hiperhidrózisról van szó.

Mi okozza a túlzott lábizzadást?

Amennyiben a láb túlzott mértékben izzad , a hyperhidrózis pedum esete áll fenn, amely az esetek nagy többségében hajlam kérdése, minden bizonnyal örökletes. A lábizzadás igazán a cipőviselés miatt jelent problémát, a felázott és felpuhult bőr ugyanis a gombafertőzések kialakulásának, a kórokozók elszaporodásának melegágya. A zsírsavképző baktériumok, gombák bomlástermékei pedig sok esetben kellemetlen szagot hoznak létre, ezeken a területeken több szemölcs is képződik.

Mindazonáltal, a túlzott verejtékezésnek több fokozata van. Enyhe esetben mindössze finom csillogás figyelhető meg a talp felületén, ha viszont már cseppek formájában gyöngyözik a túlzott mértékben kiválasztott verejték, súlyosabb a probléma.

Kezelési lehetőségek

Ilyenkor szóba jöhet az iontoforézis kezelés, mely gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket juttat a beteg testrészhez galvánáram segítségével, meggátolva az izzadságmirigyeket működésükben, a beavatkozás 70-90 százalékban eredményes. Gyakran botoxot is használnak a probléma kezelésére, injekció formájában. Mindemellett az antikolinerg gyógyszerek is képesek blokkolni az izzadásért felelős idegeket, ám mellékhatásuk komolyabb bajt okozhat, mint maga a túlzott izzadás.

A lábizzadással járó kellemetlenségek megelőzése érdekében javasolt a megfelelően szellőző lábbeli és zokni viselése, a rendszeres tisztálkodás. Mivel a férfiaknak több verejtékmirigyük van, elsősorban számukra okoz gondot a talpizzadás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!