Gyorsabban eltüntethető a tetkó

Egy új technológiával felgyorsították a tetoválások eltávolításának fokozatos, lassú folyamatát, azonban az eljárás hatékonysága egyénenként változó lehet.

"A tetoválásokat utólag sok esetben megbánják az emberek. Időközben változhat az egyén életstílusa, ízlése és érzelmei, ilyenkor természetes, hogy legszívesebben egyszerűen leradíroznák a bőrükről az egykor sokat jelentő ábrákat, vagy szavakat" - mondta dr. Luigi Naldi, az új tanulmány szerzője egy amerikai statisztikára hivatkozva, miszerint a serdülőkorú fiatalok 28 százaléka az elhatározását követő első évben megbánja, hogy valaha tetováltatott magára, miközben minden ötödik amerikai ember legalább egy tetoválás büszke tulajdonosa.

Érthető tehát, hogy idővel megnőtt az érdeklődés a tetoválások eltávolítása iránt is, azonban a végleges eltávolítás egyáltalán nem egyszerű. "A tetoválások eltávolítására néhány évtizeddel ezelőtt kifejlesztett impulzuslézer segítségével meglehetősen jó eredményeket lehet elérni, azonban a lézeres eltávolítás hatékonysága egyénenként változhat" - magyarázta dr. Naldi, a bergamói Bőrgyógyászati Kutatóközpont munkatársa.

A kutatók szerint számos tényező befolyásolhatja a lézeres eltávolító kezelés hatékonyságát. Az 1995 és 2010 közötti statisztikai adatok alapján kiderült, hogy dohányosok esetében kevésbé hatékony az eltávolítás, feltétezhetően a dohányzás bőrre gyakorolt mellékhatási miatt. A felmérés során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a dohányos emberek esetében körülbelül 70 százalékkal kisebb a sikeres eltávolításnak a valószínűsége, mint a nemdohányzóknál.

"A 36 hónapnál régebbi című bőrgyógyászati szakfolyóirat szeptemberi számában publikálták.

Egy kisebb, 12 páciens részvételével végzett tanulmány során dr. Nazanin Saedi, a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetem lézerműtétes és kozmetikai bőrgyógyászati részlegének igazgatója megállapította, hogy létezik egy gyorsabb és sokkal biztonságosabb technológia a tetoválások eltávolítására.

"Ez az új típusú lézer sokkal rövidebb időintervallumokban bocsátja ki az energiát, ami sokkal hatékonyabbnak bizonyult a tetoválások eltávolításában. A hagyományosnak tekinthető impulzuslézerhez viszonyítva az új lézeres eljárás alkalmazásával jobban fellazul és feltöredezik a bőr alá fecskendezett tinta" - magyarázta dr. Saedi, majd hozzátette, hogy bár az új eljárás gyorsabb is és hatékonyabb a régi módszernél, azért még nem tökéletes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!