Áttörés jöhet a bőrbetegségek gyógyításában

A koronavírus-oltások kapcsán megismert mRNS technológia az egyik legígéretesebb irány – véli Holló Péter professzor, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatója.

Hamarosan jöhetnek a bőrbetegségek elleni vakcinák. A melanóma elleni oltást például már régen kutatják, sőt klinikai vizsgálatban számos beteg kap ilyen kezelést a világban. A legígéretesebb kezelést a COVID-oltások kapcsán megismert mRNS technológia jelenti. Hogy mikorra lesz ebből széles körben alkalmazható vakcina, még kérdéses.

Ezenfelül más technológiákat is vizsgálnak, amelyekből akár széles körben alkalmazható melanóma elleni vakcina is születhet, amely a szervezet immunképességét teszi képessé arra, hogy leküzdje a daganatot – mondta a Tudásnak Holló Péter professzor, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatója. A professzor kiemelte azt is, hogy az új technológiák a hagyományos gyógyszerekhez képest jóval kevesebb mellékhatással bírnak, és hatékonyabban gyógyíthatják a bőrbetegségeket.

melanóma, bőrbetegség
Hamarosan jöhet a melanóm elleni vakcina. Fotó: Getty Images

Eltűnhetnek a pikkelysömörösök tünetei?

Például a pikkelysömörösök 90 százaléka hosszú távon is tünetmentes lehet. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis olyan célzott immunkezeléseket lehetővé tevő készítmények kerültek piacra, amelyekkel a gyulladásos folyamatoknak – szemben a biológiai terápiák által gátolt sejtek közti jelátviteli utakkal – a gyulladásos sejteken belüli lépéseit képesek gátolni. A célzott immunterápia hatásosan képes tünetmentessé tenni a betegeket. Korábban nem léteztek ilyen szinten hatásos kezelések.

Forradalmi újítást hozott a PCR-teszt

Talán kevesen tudják, de a koronavírus-járvány miatt közismertté vált PCR-teszt egyébként forradalmasította a kórokozók meghatározását a bőrön is. Ezzel a módszerrel  ma már részletes képet tudunk kapni a bőr felszínén élő kórokozók összetételéről.

A bőrünkön élő kórokozók némelyike valamely bőrbetegség kialakulásában játszhat szerepet, vagy akár éppen a betegség hatására jelenik meg a bőrön. Fontos tudni továbbá, hogy a gyulladt bőrön teljesen más mikrobák élnek, mint egy ép bőrfelületen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.