Vashiány: mutatjuk, kik a veszélyeztetettek

Bizonyos életszakaszokban vagy élethelyzetekben a szokásosnál nagyobb mennyiségű vasra van szükségünk ahhoz, hogy elkerülhessük a vashiányos állapottal járó kellemetlen tüneteket és azok következményeit.

A vashiány kevésbé ismert tünetei .

Az egészséges vérképzésben részt vevő vas létfontosságú mikroelem, hiszen elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az oxigén eljusson a szervezetünk valamennyi sejtjéhez. A vas hiányára olyan tünetek hívhatják fel a figyelmet, mint a folyamatos kimerültség, gyengeségérzet, koncentrálási zavarok, szabálytalan szívverés, gyakori fejfájás, szédülés, feledékenység, afták, sápadt bőr, hidegérzet, nyelési zavarok, székrekedés, étvágytalanság, töredező körmök, hajhullás, nyugtalan láb szindróma, illetve az immunrendszer állapotának romlása is.

Gyermekkori vashiány

Gyermek- és serdülőkorban különösen fontos, hogy a szervezet hozzájusson a megfelelő vasmennyiséghez: vas nélkül aligha lehet tökéletes az agy, illetve a mozgás és a kognitív képességek fejlődése. Féléves korig napi 6 mg, 10 éves korig 8 mg, serdülőkorban pedig a fiúknak 10 mg, a lányok számára pedig 12 mg vasbevitelről kell gondoskodni. Ha ehhez a vasmennyiséghez a gyerekek nem jutnak hozzá, annak nemcsak rövid, hanem hosszú távon is komoly következményei lehetnek, például tanulási nehézségek, memóriazavarok, vagy a szociális kapcsolatokban jelentkező problémák.

A nők kiemelten veszélyeztetettek

A nők vasigénye nemcsak serdülőként, hanem felnőttkorban is magasabb a férfiakénál, különösen a menstruáció miatt, ami már önmagában okozhat vashiányos állapotot. A nőknek több vasra van szükségük a terhesség és a szoptatás időszakában is, amikor a mikroelem hiánya nemcsak a kismama szervezetének működését, hanem a növekvő magzat egészségét is veszélyeztetheti, megnövelve a koraszülés és a különböző fejlődési rendellenességek kockázatát. Miután maga a szülés is gyakran jár komolyabb vérveszteséggel, ezért azt követően szintén lehet szükség célzott vaspótlásra.

A nőknek több vasra van szükségük például a terhesség során.
A nőknek több vasra van szükségük például a terhesség során. Fotó: Getty Images

Betegségek, sérülések és túlsúly

A jelentősebb vérveszteséggel járó műtétek, sérülések, esetleg a vérző aranyér, vagy a véradás mindkét nemnél, bármely életszakaszban vashiányt okozhat, amelyet mellékhatásként bizonyos gyógyszerek, valamint a különböző betegségek, felszívódási zavarok - például cöliákia - szintén előidézhetnek. Megnő a vasigényük azoknak is, akik intenzíven sportolnak, és jelentős túlsúly esetén ugyancsak gyakori probléma a vashiány. Az optimális testsúly eléréséhez választott fogyókúra, vagy az életmódszerűen bevezetett diéta során is oda kell figyelni a megfelelő vasmennyiség bevitelére.

Biztonságos vaspótlás

Mivel a vasat nem vagyunk képesek magunktól előállítani, ezért azt elsősorban vastartalmú ételek és italok elfogyasztásával vihetjük be a szervezetbe - ez azonban önmagában gyakran nem elég. A vörös húsok könnyen, jól felszívódó, úgynevezett hem-vasat tartalmaznak, a fehér húsok azonban már jóval kisebb mértékben járulnak hozzá a vasbevitelhez. A növényi eredetű élelmiszerek szintén tartalmaznak vasat, azonban olyan formában, amelyből szervezetünk csak elenyésző mennyiséget képes hasznosítani. Éppen ezért szükség esetén érdemes célirányos vaspótlást alkalmaznunk.

A patikákban a különböző, vény nélkül kapható, szájon át szedhető készítmények közül érdemes előnyben részesítenünk a jól felszívódó és kényelmesen alkalmazható változatokat. Ilyenek például a vas-polimaltóz komplexet tartalmazó készítmények, amelyek C-vitamin pótlása nélkül, és akár más gyógyszerekkel együtt szedve is maximálisan képesek kifejteni hatásukat. Miután bármikor bevehetők, étkezéssel vagy attól függetlenül is, így könnyen illeszthetőek a napirendbe. További előnyük, hogy alkalmazásuk során nem kell tartani a túladagolástól sem, mert csak annyi vas szívódik fel belőlük a szervezetben, amennyire szükség van, így biztonságos módon járulnak hozzá a vashiány megelőzéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!