Úttörő műtétet hajtottak végre egy egyéves gyereken

Úttörő jelentőségű bélátültetést hajtottak végre egy spanyol kislányon – közölte a madridi La Paz kórház.

Emmánál egy hónapos korában állapították meg, hogy túl rövid a bélrendszere, ami miatt állapota gyorsan romlott a több szervet is érintő átültetésig. A bél mellett új májat, gyomrot, lépet és hasnyálmirigyet is kapott. A kislány a műtét után immár kitűnő állapotban van, haza is engedték szüleivel – olvasható a kórház közleményében.

szervátültetés
Emma szülei és orvosai társaságában a madridi La Paz kórházban. Fotó: Hospital Universitario La Paz

A jelenleg 17 hónapos Emma édesanyja köszönetet mondott a donor családjának, és hangsúlyozta, hogy Emma jól van, bátran viselkedik és nap mint nap bizonyítja élni akarását. Emma esete azért volt különleges, mert az emésztőszerv sajátosságai miatt nehéz megőrizni a belet egy átültetéshez. A legtöbb átültetett szerv olyan donoroktól származik, akik agyhalált szenvedtek, de a szívük még ver, mivel így a szervek épek maradnak. A mostani donor viszont szívelégtelenségben hunyt el.

Az úgynevezett aszisztolés donorok esetében a szervek olyan személytől származnak, akiknél a szívverés és a légzés is leállt. Az adományozó szerveit ezután mesterségesen konzerválják a keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel. Az aszisztolés donáció kifejlesztése óta megnőtt ennek a technikának a népszerűsége, és mára a spanyolországi donációk mintegy egyharmadát teszi ki.

Spanyolország vezető helyet tölt be a világban a szervátültetések terén. 2021-ben egymillió főre vetítve 102 transzplantációt végeztek a spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint. Ebben a mutatóban csak az Egyesült Államok tud nagyobb arányt felmutatni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.