Új veszély: a transz-zsírsav

A növényi olajokról is kiderült, hogy az előállításuk során keletkező transz-zsírsavak megbontják a szervezet koleszterin-egyensúlyát.

Korunk egyik legfenyegetőbb ellenségének is nevezhető a táplálkozás, gondolhatnánk abból a sok negatív hírből, amely nap mint nap éri a fogyasztókat. Most éppen a transz-zsírsavról és annak káros hatásairól hallhatunk, olvashatunk fenyegető, tudományos kísérletekkel is alátámasztottnak mondott állításokat.

Amit tegnap egészségesnek tartottunk, azt ma kerülendőnek bélyegezzük. Így van ez a sütőolajokkal is. Évtizedekkel ezelőtt mindenki állati zsírban sütötte az ételt - és nem csak a háztartások, hanem a vendéglátó egységek is -, a sertészsír és a marhafaggyú felhasználása mindennapos volt. Később azonban tudományos kutatások bebizonyították, hogy az úgynevezett telített zsírsavak, amelyben az állati eredetű zsírok igen gazdagok, károsak az egészségre. A társadalom jórészt áttért a növényi olajok felhasználására, amelyek egészségesebbek ugyan az állati zsiradékoknál, de ipari célokra természetes formában használhatatlanok.

A repce és napraforgó olaj is mintegy 10 százalékban tartalmaz linolénsavat, amely magas hőfokon gyorsan oxidálódik, és hamar tönkremegy. Ezért kifejlesztették a hidrogénezési technológiát, amely a növényi olajok jelentős részét alkalmassá tette a hőkezelés tartós elviselésére. A folyamat lényege, hogy az olajban található linolénsav kettős kötéseit hidrogénnel töltik fel, így az olaj halmazállapota megszilárdul. Ezt a technológiát először a margaringyártásban alkalmazták.

A felhasználók nem sokáig örülhettek a megoldásnak, mert a kutatások kiderítették: a hidrogénezés folyamán az olajban lévő zsírsavak átalakulnak transz-zsírsavakká, amelyek károsabbak az egészségre, mint az állati eredetű zsírokban található telített zsírsavak! Nemcsak megnövelik a vérben a rossz (LDL) koleszterin arányát, hanem csökkentik is a jó (HDL) koleszterinszintet. Így lett az örömteli fejlesztésből megoldandó probléma.

Egyébként a transz-zsírsav a természetben is megtalálható. A tehéntejben a transz-zsírsav tartalom a tej összes zsírtartalmának 1,5-6,5 százaléka. A Magyarországon forgalmazott tejek zsírtartalmát alapul véve ez azt jelenti, hogy a tehéntejben a transz-zsírsavak mennyisége literenként mindössze 0,1-0,2 gramm, tehát nem károsak az egészégre, sőt Boródi Attila , az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke szerint állatkísérletek bizonyítják, hogy a tej transz-zsírsav tartalmának rákellenes tulajdonságai vannak.

Antal Emese , a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke úgy véli, a transz-zsírsavak fogyasztása közvetlenül nem veszélyezteti az egészséget. Legföljebb tartós és nagy mennyiségű fogyasztása vezethetne ahhoz, hogy káros hatása legyen. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) szerint ez a veszély rendszeres, napi öt gramm feletti transz-zsírsav bevitelnél jelentkezhetne. Az egy gramm alatti fogyasztás nem jelent kockázatot.

- Két éve, közvetlenül azután, hogy Európában elsőként Dániában vezettek be szigorú szabályozást a transz-zsírsav mennyiség korlátozására, dán kutatók az egész világra kiterjedő tanulmányt készítettek a kelet-európai országokban forgalmazott, és főként gyorséttermekben, valamint a snackekben és édesipari termékekben használt zsiradékok transz-zsírsavtartalmáról. A tanulmány eltúlzott és egyoldalú képet fest a néhány évvel ezelőtti magyarországi helyzetről. Számos részinformáció alapján mondható, hogy a tanulmány megállapításainak túlnyomó része napjainkban nem állja meg a helyét - állítja Boródi Attila.

Véleménye szerint azonban indokolt lehet a transz-zsírsavakkal kapcsolatban átfogó magyarországi felmérés készítése, beleértve a magyar fogyasztói élelmiszerkosár összetételét is.

Különösen nagy figyelmet fordít a sütőzsírok transz-zsírsav tartalmának csökkentésére az egyik neves gyorsétterem-hálózat, amelynek minőségbiztosítási vezetője, Cselényi Tibor tudatja: nem most kezdték el a csökkentést, már 15 évvel ezelőtti folyamatról van szó. A fejlesztés azért volt időigényes, mert a transz-zsírsav csökkentésre alkalmas technológiák közül azt választották, amely a telített zsírsavak mennyiségét is jóval az egészségügyi határérték alá szorítja.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy a transz-zsírsav szint 2 százalék alá csökkenjen, és teljesen elhagyják a hidrogénezési technológiát. Októbertől a csökkentett transz-zsírsav tartalmú sütőolajat használják.

Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb hangsúlyt kap, ezért a magyar élelmiszeripari innováció és tevékenység számára is központi kérdéssé válik, és ebben csak részletkérdést képviselnek a transz-zsírsavak. A kiegyensúlyozott táplálkozás támogatása érdekében folyamatosak a gyártásfejlesztések a só-, cukor-, zsír- és energiatartalom csökkentésére, illetve a rosttartalom növelésére. Ám akik e témával kapcsolatban nyilatkoztak, egyetértenek abban, hogy az egyoldalú táplálkozás megbetegedéshez vezethet, ezért a táplálkozásban nagyon fontos a változatos étrend kialakítása.

2007-06-12 12:25

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.