Új módszer angina pectorisos betegeknek

Már Magyarország öt pontján elérhető az az újfajta eljárás, amely jelentősen javítja a koszorúér betegek életminőségét és megszünteti a mellkasi fájdalmat.

Az Egyesült Államokban, Franciaországban, Angliában és Oroszországban is alkalmazzák már azt az új eljárást, amelyet a koszorúérbetegek mellkasi panaszainak megszüntetésére fejlesztettek ki. Az úgynevezett külső ellenpulzációs terápiát első sorban azoknak ajánlják, akik a műtét, az invazív beavatkozás és a gyógyszerek ellenére sem tudtak megszabadulni a mellkasi panaszokról.

Mint dr. Szilágyi Attila, az eljárást Magyarországra behozó Noviter cég ügyvezetője elmondta, eddig nem volt más eszköz azoknak, akik a koszorúérműtét, illetve a gyógyszerek szedése ellenére is mellkasi fájdalomtól szenvedtek. Az új terápia azonban nekik is hatékonyan segíthet. A cél, hogy ezek a beteg is újra terhelhetők legyenek, életminőségük javuljon, ismét munkaképesek legyenek.

Az első gépet a debreceni klinikán alkalmazták, azóta már Pécsen, Szegeden és Balatonfüreden is működik egy, hamarosan pedig Budapesten is létrehoznak egy centrumot. Az ambuláns kezelésre bejelentkezés alapján lehet jelentkezni, de az OEP egyelőre nem támogatja.

Felfúvódó mandzsetták segítik a véráramlást

Prof. dr. Forster Tamás, a SZTE II. sz. Belgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanára kifejtette, hogy a külső ellenpulzációs (ECP) kezelés lényege, hogy helyreállítsák az oxigénkínált és igény közti egyensúlyt azon betegeknél, akiknél a koszorúér eredetű mellkasi panaszok a gyógyszerek, a katéter és a műtét ellenére sem múltak el.

A terápia során egy kényelmes asztalra fektetik a beteget és három mandzsettát helyeznek fel a bokától a derékig. Az EKG-vezérelt mandzsetták a megfelelő ütemben lentről felfelé haladva fújódnak fel, ezzel a szív felé pumpálva a vért. Prof. dr. Forster Tamás hangsúlyozta: az ECP-hatás következtében a koszorúerek véráramlása fokozódik, de hosszú távon az eljárás javítja a szívbelhártya és a kamrák funkcióit, valamint elősegíti a kollaterális (áthidaló) erek növekedését.

35 órás kezelés

Elmúlhat a mellkasi fájdalom

Hatására csökken a mellkasi fájdalom olyan esetekben is, akiknél az eddigi módszerek nem használtak, vagy ellenjavalltak voltak. A kezelés 35 egy órás kezelésből áll, heti öt napon át, hét héten keresztül. Az eljárás a szakemberek szerint teljesen biztonságos, ráadásul egy alapos kivizsgálás előzi meg.

Mint dr. Péter Andrea, A DEOEC Kardiológiai Intézetének orvosa hozzátette: intézetükben eddig 14 betegen alkalmazták az új módszert, olyan koszorúér-problémákkal küzdő betegeknél, aki optimális gyógyszerkezelést kaptak ám mellkasi fájdalomra panaszkodtak. Tapasztalataik szerint a betegek 79 százaléka panaszmentessé vált a 35 órás kezelést követően, életminőségük javult, szövődmény senkinél sem lépett fel.

Ezt erősítette meg az első beteg is, aki Magyarországon kipróbálhatta a gépet. Az 59 éves Ilona a HáziPatika.com-nak elmondta, már az első kezelés után sokkal energikusabbnak érezte magát, panaszai megszűntek és a terápia végeztével szinte valamennyi szívgyógyszerét is elhagyta. Fizikai erőnléte jelentősen javult, ma már nem okoz problémát számára, hogy két és fél éves unokáját felvegye, szaladgáljon vele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra