Orvosi szenzáció: talpra állt egy lebénult férfi

Brit tudósoknak köszönhetően nyerte vissza járóképességét az a lengyel férfi, aki a gerincvelő sérülése miatt veszítette el járóképességét.

A 40 éves Darek Fidyka a világ első olyan embere, aki sikeresen épült fel egy ilyen kritikus állapotból, miután egy négy évvel ezelőtti késelésnek köszönhetően mell alatt teljesen lebénult. A kutatók szerint legalább olyan izgalmas ez az orvosi áttörés, mint a holdraszállás.

Az arcideg-bénulás a Tudjon meg többet, kattintson! "A testem felét nem éreztem, teljesen el voltam veszve" - nyilatkozta a páciens, aki a wroclawi Akron Neuro-Rehabilitation Centre rehabilitációs központban lábadozik, "amikor pedig az érzés újra megjelent, olyan volt, mintha mintha újjászülettem volna, hihetetlen érzés, nehéz pontosan megfogalmazni."

Ahogyan az a sérült idegrostok így tudtak összenőni.

Három hónappal a műtétet követően Fidyka bal lábában újra elkezdett nőni az izomszövet, érez benne hőingereket és szúrásokat is. Az orvosok szerint egy évvel később már segítséggel, kapaszkodva is tud majd járni - jelenleg járókerettel közlekedik és vezetni is tud.

Geoff Raisman, a UCL neurológiai intézetének vezető kutatója szerint nagy áttörést hajtottak végre: egy hidat biztosítva képesek idegrostokat visszanöveszteni a gerincvelőben, így a hasonló sérülésen átesett pácienseknek újra képesek visszahozni a mozgás lehetőségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra